Jardin de Paris Kávézó

Sok az információ, talán az adott szituációhoz képest túlságosan is. Felsóhajtva hajtom le kicsit a fejem, majd hallgatom végig Martin szavait,s eztán nézek fel rá ismét.
-Örülök, hogy azért nem készakarva turkálsz mások elméjében. S hogy azért mégsem tudsz kiolvasni mindent.-talán kicsit szarkasztikus voltam, de tényleg bosszantó egy ilyen képességgel szemben ücsörögni, s hogy tudom igencsak vissza kell fognom hogy éppen mikor mireés hogyan gondoljak. Te jó ég, hol vannak a bogyóim?!
-Nem, nem hiszem hogy a vámpírok miatt vannak az álmaid. Valószínűleg fertőzött lehetsz, de ezt nem mondhatom biztosra neked, amíg vagy meg nem vizsgállak, vagy más...módon ki nem derül. És vizsgálgatni, gondolom nem szándékozol kísérleti nyúl lenni a kezeim alatt? S hogy ez mi mindenben függ össze Clausszal...nagyon sok a homályos folt itt Martin,s meglehet hogy elég sok tapasztalattal és ismerettel rendelkezem, de én is csak egy darabja vagyok ennek az egész kirakósnak...-s nagyot sóhajtok, mert így volt, lehet hogy tisztában voltam ezzel azzal, de ez az ügy itt Martinnal, Clausszal azokkal a régi aktákkal és a vérfarkasok is megint...nem lesz könnyű menet.
aztán a következő kérdésével mi tagadás meglep. S ahogy ránézek sötét szemeimből is kiolvashatja azt amit mondani fogok neki.
-Nem tudom mit higgyjek rólad MArtin. Ez az igazság. Mert igen, embernek érzed magad,s meg is van rá az esély, hogy az vagy, hogy nem vagy vérfarkas, mint ahogy annak is megvan az esélye, hogy te is egy vgy közülük, csak még valami oknál fogna nem ébredt fel benned a fenevad. Nem tudom. túl sok a rossz tapasztalatom,s lehet, hogy kegyetlennek fogok tűnni, de szerintem ezek a lények nem evilágra valók. -itt kissé megszorongatom az ujjaimat, hihetetlen hogy megint kezdem elveszíteni az önuralmam, pedig már oly sok éve ennek...
-én sem vadásznak születtem...csak volt egy törés az életemben, aminek a nyomán valami megváltozott, elindult egy folyamat, vekerültem egy mókuskerékbe,s az ár sodort magával akár akartam akár nem. Egyelőre még mint halandó vagy itt mellettem, de ha mégis kiderülne hogy te is...onnantól meglehet hogy te is csak egy célponttá válsz a számomra.-nézek rá határozottan,s tudhatja hogy komolyan beszéltem.
-Ne haragudj, nem akartam kertelni, hiszen ha hazudok, úgyis kiolvasod belőlem. Egyelőre én vagyok az, aki segíteni tud neked, aki kitapossa előtted az utat, hogy megtudd amit akarsz és hogy én is megtudjam amit én akarok. De hogy eztán ez az út miként fogja keresztezni egymást...nem tudhatom...így is megfelel vajon a dolog, mondd csak MArtin?-kérdezem tőle, mert nem tudhatom, hogy ilyen feltételekkel is hajlandó e velem tartani, hiszen még kétséges volt hogy az e aminek vélem hogy az, vagy azzá fog e vállni. egyelőre semmi sem volt biztos.

/Még jó, hogy gépkikapcsolás előtt még egyszer idenéztem Sok sikert a vizsgához!/

Számítottam egy ilyen válaszra, de reméltem valamilyen mást is. Ez lett, ezt kell „szeretni”. A lényeg, hogy Nice nem nekem akar nekem segíteni. Meg akar találni egy vérfarkast, aki 22 éve ölt. Ezért ajánlja csak a segítségét. Ha ez az apám, ha nem, a nyomában lesz, s mellesleg, ha esetleg én is „egy dög” vagyok, amire be kell, valljam elég nagy az esély, akkor én is pusztuljak, mindegy, hogy én speciel öltem-e vagy sem.
Megint hallgatok egy sort, s mérlegelek. Egy szakadék szélén tántorgok. Nice csak abban az esetben ajánl valódi segítséget, ha amúgy sem esnék bele. Erre nekem nincs szükségem.
- Nos, Nice, köszönöm az egyenes választ, bár nem volt más választásod. – kezdem, s a hangom elég száraz, de hát a torkom is az. Pontosan tudom mi az, ami megmaradt nekem, az egyetlen, amivel rendelkezem születésem óra: a büszkeségem. Az nem eladó, s nem feladható, még ha beledöglök, akkor sem. – Nem, ilyen feltételekkel nem tartok igényt a … társaságodra. – nem, nem nevezem segítségnek. – Én csak azt tudom jelenleg, hogy mit nem akarok, de ez is elég.
Felállok az asztaltól, s úgy nézek le rá. Nice megsérült valamikor régen, pár éve. Tudom én, hogy milyen az, a lelkemen több a heg, mint az ép rész. De soha nem kentem valaki bűnét más nyakába, vagy legalábbis megpróbáltam nem tenni. Nice megtámadta egy „dög”. Én elhiszem, hogy az az izé valóban az volt, de hogy ettől én is olyan lennék, mint az a valami … Na, nem, ezen most nem filozofálunk, arra ráérek később is.
- Igen, lehet, hogy keresztezik még az útjaink egymást, s én nagyon nem szeretnélek az ellenségemnek tudni, de úgy tűnik, ez nem rajtam múlik. Minden bizonnyal megpróbálod majd megtalálni az apámat, s én is megpróbálom. Neked jobbak az esélyeid, tudom. Majd meglátjuk mi lesz ebből. Minden jót!
Sarkon fordulok, és elindulok. Hogy hova? Tudja a jó ég! Elenged-e? Majd meglátjuk. Most meghúzom magam valahol, s drukkolok, hogy ne ez az éjszaka legyen az az éjszaka. Holnap irány a könyvtár, és a 22 évvel ezelőtti helyi lapok. Biztos írtak erről az ügyről. Onnan elindulhatok.
Sejtelmem nincs, merre induljak, bár nagyjából sejtem merre van a városközpont. De talán egy telefonfülke is elég. Ha ez ilyen szép, rendezett környék, akkor csak nem tépkedték ki belőle a telefonkönyvet.

Nem mondom, hogy tudtam, hogy ezt fogja válaszolni, de valahol volt egy megérzésem. Most mégis, annyira látszik rajta, hogy kétségek közt van. De mik is ezek az általam vélt kétségek? Nem tudom én sem. Tudja, hogy ki vagyok, hogy vadászom azokra, ami talán Claus is volt. Talán. Mert a jelek arra utalnak, hogy nem tévedek, de lehet, hogy mégsem nekem van igazam. Figyelem, ahogy feláll, szavaiból süt valami...büszke. Ó igen, talán túlzottan is. De mégsem mozdulok.
-igen Martin, meg fogom találni CLaust, és kideritem azt, amit tudni akarok. Remélem hogy legközelebb jobb körülmények között fogunk találkozni...-mondom neki,s minden bizonnyal tudja, hogy ezt mire értem, talán nagyon is tudja...
-ó és MArtin!-kiáltok még utána, mikor elindul kifelé.
-Sok szerencsét!-mondom még neki, majd hallom ahogy távozik, habár nem tudom, hogy merre megy.
Pár perc és előkerül a mobilom is, majd tárcsázok.
-Gérard? igen, nice vagyok. Tudom, hogy mindig sok a dolgod, de leszarom. Van egy kis megbízásom a számodra. Igen. Van egy férfi Martin Sean Bertolli. Nem, nem kell információ róla, másról lenne szó. Igen. Szeretném ha követnéd, ha figyeltetnéd. Igen. De mindenképpen úgy, hogy ne vegyen észre. Tudni akarom mikor hol jár, mit csinál és kivel beszél...te leszel a szemem és a fülem vele kapcsolatban. Igen Gérard, nagyon fontos az ügy. És ne, ne akard nekem beadni hogy annyi ügyed van a kis magánnyomozó irodádban, mert tudom, hogy most is csak valami féltékeny nőnek a férjét figyeled. Gérard, ln mindent tudok, ne feledd! Hogy mit? Ha nem szúrod el, akkor még talán magánnyomozóhoz méltó ügyeket is kaphatsz...de ha elszúrod...ne akard megtudni Gérard!-s azzal bontottam is a vonalat. Tudni akarom, hogy Martin meddig jut,s eközben nekem is megvannak a nyomaim, amin elindulhatok. A martinnal való kis beszélgetés ebben igazán sokat segített.
-Fizetek!-kiáltottam, majd miután kifizettem mindent, felvettem a székről a bukómat és kibicegtem a motoromhoz. MArtin ezalatt már eltűnt.
Felvettem a bukóm, összehúztam a kabátom,s először talán tényleg jobb lenne hazakeverednem a bogyóimért, és megnézni jobban a bokámat is. Beinditottam a gépcsodát, majd lassan magam mögött hagytam a kávézót és a környéket is.


//Nemsokára folytatjuk, ha gondolod! //