Re: Régi könyvesbolt

by **Erica Fadde** Pént. Jún. 05, 2009 1:53 pm

Szúrós szemmel méregeti a még mindig tébláboló vámpírokat, amikor észreveszi, hogy Nathaniel eltűnt. Egy darabig próbálja megtalálni tekintetével, de nem jár sikerrel.
Feláll, és elsétál a bolt egy távolabbi pontja felé. Nincs túl sok kedve két vámpír között ücsörögni. Ahogy távolodik, magában imádkozik, hogy a két mágus valami hasznos dolgot műveljen, ha már így itt hagyták.
Megfordul, és nekidől egy polc szélének, innen figyeli tovább az alakokat. Pár percig csak áll, és vár, közben megfeszíti a testét, hogy szükség esetén gyors mozdulatot tudjon tenni. Gondolatban Glockja felé kalandozik, de visszarántja magát a jelenbe, és csak alkarja hozzásimításával nyugtatja magát.
Gondolataiba nyugtató üzenet érkezik Nathanieltől. Tudomásul veszi a tervet, és elméje feszességén lazítva próbálja minél jobban megszüntetni ellenállását.
Hamarosan megjelenik a két férfi A lépcsőről lejövet Nathaniel furcsa szavakat mormol, amiket sehogy nem ért. Brajah felé lendül, és valamit kezében tartva lép mellé. Felhúzott szemöldökkel méri végig, és várja a fejleményeket. Mikor elmagyarázza Ericának, hogy miről is van szó, meglepett arccal, de elismerően bólint. Elveszi a lőszereket, és hátrébb vonul, hogy kicserélhesse a régi golyókat új szerzeményeire. Közben fél szemmel figyeli, ahogy Nathaniel valamit beszél a három alakkal, de nem hallja, mit mondd, egyenlőre egyik pisztolyát (a kicserélt golyókkal) jobb kezében tartva áll, és figyeli, mit reagálnak az elhangzottakra a vámpírok.

by **Jorma Magnus Alatalo** Vas. Jún. 07, 2009 4:10 pm

Az újabb belépőt lenéző pillantással végigméri, fiatalsága és komolytalan kisugárzása miatt nem szentel rá különösebb figyelmet.
A nő szavait hallgatja, és néha-néha belebólogat, jelezve, hogy figyel és érti. Közben a nagy jövés-menést figyeli, amit a két férfi rendez, de nem törődik vele különösebben. Mikor Jessica elhallgat, ránéz, és komoran bólint.
- Gratulálok a klinikához, ezek szerint nem csak sikeres, elég gazdag is.
+ És mindemellett vámpír, szép teljesítmény... szerencsés, hogy ennyire könnyedén tudja venni a helyzetét.
-Igen, talán igaza van. Hogy lehet egy ilyen helynek ekkora forgalma?! Érthetetlen. Azaz, szép hely, és egyedi is, de igen kicsi és nem kelt feltűnést. Így már elég... nyugtalanító a helyzet.
Dobogást hall, a lépcsőn visszafelé igyekvő két férfi felé fordul. Rémület fut át rajta, és ráfagy az arcára, mikor meghallja a kántálást, amit a mágusnak vélt alak szájából hall. Hirtelen nem tudja, mit tegyen, ösztönei máris menekülésre sarkallják, de amint újra a férfire néz, hirtelen elpárolog belőle a legtöbb kétség és az ösztönei lassacskán elalszanak. A bódító nyugalom pár pillanatra elborítja a testét, utolsó mentsvárként a reménybeli vámpír felé néz. Idő közben arrébb ment, a fiú társaságába került...
+ Tehát tévedtem? Az meg hogy lehet?
Csak egyetlen épeszű magyarázat jut eszébe. Ekkor elkapja a nő egy kézmozdulatát, amint egy fegyvert rejt a háta mögé, aztán szúrós pillantással nézi őket. Tehát nem hogy a vámpírság terén tévedett, de még sikerült is kifognia egy vadászt. Keserűen nevetne fel, de nem érez rá ingert. Közeledő lépteket hall, abba az irányba fordul. A tulajdonos lépked feléjük, és el kezd beszélni hozzájuk. Nyugodtan hallgatja végig a mondanivalóját, közben pedig végignéz a két testvéren.
- Tehát beszélgetni szeretnél? Remek, kíváncsi vagyok, vajon miről akar egy mágus beszélgetni velünk.
Halotti nyugalommal beszél, majd vékony száját jeges mosolyra húzza. Beszélgetni? Miért ne? Ha ezzel kitolhatja a továbbiakat, és időt nyerhet vele, miért ne hallgassa meg a férfit, akinek a haláláról már ezernyi kép árad el gondolatai közt, bár jól tudja, hogy hiába: egyrészt esélye sincs megölni, másrészt pedig ha meg is tenné, két önként jelentkező is akad a megtorlásra. Törli képzeletéből a vértől kéjes látomásokat, és a két nő reakcióját várja. Szeme sarkából szemmel tartja a vadászt és a fiút is, akinek a szerepét még nem tudja a helyére illeszteni.

by **Dominique Chabrol** Vas. Jún. 07, 2009 4:46 pm

Tekintete az üveg mögötti könyvre azaz inkább kódexre tapad. EZ AZ ! ujjong fel benne az öröm. Atyja könyvtárában csak egy másolat található de ez eredetinek látszik. Sürgősen ki kell faggatnia a bolt tulajdonosát és eredetiséget biztosító iratot kell látnia. Lelkesen fordul meg s mivel nem látja a tulajdonost sehol ezért kiélesíti a hallását hogy megtudja merre jár. Mihamarabb beszélni akar vele.
Ekkor hallja meg a szavakat és figyel fel a neszekre.
"-- Oh, hatalmas Gaia, ne hagyj még el, segíts nekem az ősi elemek megzabolázásában, és éltető tüzeddel védj meg engem, tanítványom és Sonya testét a fizikai támadásoktól, s hatalmas szeleiddel taszítsd el támadóinkat tőlünk."
A szavakat nem érti de baljóslatú a hang ahogy mormolja. Ösztöne bajt sugall. Ez egy könyvesbolt. Jessica felé indul hogy figyelmeztesse bár nem érzi magát felelősnek más testvérek létéért de ez most más valami rendkívüli.
Jess összerándul és körbefogja magát..BAJ VAN !!! sikolt fel benne a vad félelme.
Mire ezt végig gondolja megreccsen a falépcső és a bolt tulajdonosa jön lefelé...de mintha révületbe esne. Motyog valamit dallamosnak tűnő hangon.

A nő mellé lép és a karjára fogna hogy magával vigye ki innen minél messzebb. Az érzés körbezárja és beférkőzik a tudatába tagjaiba. Megroggyan a lába és nincs ereje...s kedve sem menekülni.
Az idősebb férfi kezében egy fénygömb ragyog fel. Akárcsak a nap.
A szeme elé kapja a kezét és földöntúli hörrenés hagyja el máskor oly finom vonalú, ám most eltorzult ajkát.
- Neeeee....!!! - tántorodik hátra és a vad felugrik bensőjében, ám tagjai lazán bénultan engedelmeskednek a kérésnek. Leül a fotelek egyikébe.
- Beszélgetni ... -nyögi ki révülten akarata utolsó szikrájával gyűlöletet sugároz a férfi felé- ezért..ezért...- de nem fejezheti be. Hipnotikusan néz bele a fénygömbbe és várja az elkerülhetetlent..a perzselő véget.

by Vendég Hétf. Jún. 08, 2009 6:57 pm

Olyan gyorsan történt minden. Az egyik pillanatban még egész kellemes kis társalgást folytatott a férfival, a másikban pedig fájdalom rázta meg a testét. Próbálta leküzdeni, mikor hirtelen kántálás ütötte meg a fülét. Valami ősi nyelven szólhatott, nem igazán értette. Lefelé jönnek... a lépcsőn. Tekintete önkéntelenül is abba az irányba terelődik, és csak az öreget nézi, a társával karöltve. Az egész helyzetet furcsának és megmagyarázhatatlannak találja. Egyszerűen...túl sok ez neki most így egyik pillanatról a másikra.
Megérzi maga mellett Dominiqueot, melynek hatására egy percre nyugalom árad szét benne, de hirtelen semmivé foszlik, és menekülni akar, amit lát a másik nőn is. Végül akármennyire is szeretnének, elindulni már nem sikerül. Már tanácstalanul gondol vissza, hogy vajon miért is akart elmenekülni innen...
A fénygömb ragyogását követően egy percig a szeméhez kapja a kezét, mert olyan éles fény tölti be a teret, hogy megretten. Nem tudja mi az, de valami láthatatlan erő arra kényszeríti, hogy bámulja. Áhítattal, és tisztelettel vegyes félelemmel. Azt már nem látja, hogy fajtársai is vajon eképpen cselekednek e, de ő elindul a többi bent tartózkodó felé. Halványan még érzékeli, hogy Dominique is arra tart, nem is olyan messze lépdel mellette, de egyszerűen képtelen szólni hozzá. Csak arra vágyik, hogy leülhessen, és beszéljen. Végül vágyainak engedelmeskedve, megteszi amit belsője súg.

by **Isabella Turnblack** Szer. Aug. 11, 2010 1:49 am

Edward Wallace

/Késő délután volt és még az eső is esett. Fogalmazzunk inkább, hogy szakadt. Az ég is borult volt, így fogalmam sem volt róla, hogy mit is csináljak. Ahol igazán jól érzem magam, a természetben nem lehetek, mert utáltam vizesen és sarasan hazajönni. Mert már nem először volt olyan. És akkor legalább másnap nem unatkoztam, mert a házat takarítottam. Szóval ennyit a természetben való sétáról. A kanapén forgolódtam, közben azon járt az eszem, hogy mi vérfarkasok mik is vagyunk igazából. Farkasok? Vagy inkább emberek? Sosem tudtam ezt eldönteni. És nem is világosított fel senki, mert még nem találkoztam hozzám hasonlóval. Ekkor villant eszembe az ötlet./
+A könyvesbolt!
/Gondoltam. Utána akartam nézni, hogy nem-e találni valamit rólunk az könyvben, bár adtam túl sok esélyt, hogy választ kapok kérdésemre.
Felpattantam az kanapéról és a konyhába mentem. Kentem magamnak egy vajas kenyeret és hamar el is tüntettem, hogy minél hamarabb odaérjek. Egy fekete bőrdzsekit és egy sportcipőt vettem fel, majd derekamra csatoltam övtáskámat. Sosem érdekelt igazán, hogy jól nézek-e ki vagy nem. Úgy öltöztem és viselkedtem, ahogy kényelmes volt és jól éreztem magam.
Kiléptem a kis szobából és bezártam magam mögött a kulccsal az ajtót, majd gyorsan leviharzottam a lépcsőn. A lépcsőházban kicsit kopott és rozoga volt a fa lépcső, ami spirál alakban vezetett lefelé.
Sajnos nem hoztam magammal esernyőt, de visszamenni már nem akartam, hogy nehogy bezárjon a bolt. Kiléptem a hűvös levegőre és az esőcseppek már kezdtek is az arcomba hullani. Párszor letöröltem őket, de meguntam, így hagytam, hogy szabadon folydogáljanak vonásaimon. Gyorsan kapkodtam magam előtt a lábaimat, közben már teljesen elvoltam ázva.
Csurom vizesen léptem be a meleg helyiségbe, ahol az eladó a pult mögött állt. Letöröltem esőtől áztatott arcomat és odasétáltam a mogorva férfihez./
-Egy könyvet szeretnék ősi...legendákról.
/Az eladó egy percig furán és utálatosan nézett rám, de megfordult és kikereste háta mögül a könyvet, majd elém tette./
-Ebben nagyjából mindent megtalálsz róla.
/Vetette nekem oda valami jegyzettel bajlódva és nem is figyelt rám. Én elvettem a könyvet és leültem vele egy kis asztalkához. Kinyitottam az első oldalon, ami tele volt régi indián történetekkel és régi korokról szóló legendákkal, babonákkal. Sóhajtottam, hogy most sem találtam meg, amit kerestem, de lapozgattam tovább, hátha találok valami érdekességet, ha már válaszokat nem kaptam./

by Edward Wallace Szer. Aug. 11, 2010 11:06 am

Én és a könyvek...húgom el se tudna képzelni a társaságukban egy olyan alakot mint amilyen én magam vagyok. Az a tipikus mókamester, aki mindig talál valami újdonságot, vagy éppen valami vicceset, legyen akármi is a téma. komótosan lépkedtem odabent, miközben próbáltam eldönteni, vajon melyik könyvvel tudnék nagyobb hatást elérni. Vajon ha gyerekeknek való könyvvel a kezemben jelennék meg előtte annyi év után, vagy ha valami érdekes véres horrorral toppannék be hozzá. Bár talán az én történetem is eléggé ijesztő lehetne egy két helyen. Csak éppen nem rám kellene bízni hogy ezt az egészet eldöntsem.
Igaz ami igaz, még mindig ugyan úgy néztem ki mint mikor eltűntem. Mikor kiléptem húgom életéből. Azt hiszem, nem kell kétszer elmondanom mi is történt velem. Elég ha simán végignéznek rajtam, s a külsőm mindent elárul, persze csak egy tapasztaltabb szemnek... egy mágusnak, vagy éppen egy fajtámbelinek. A rothadás szaga, mely a régebb óta beharapottaknál vagy éppen fertőzötteknél jelentkezik, hisz ha jól megnézzük, egyszer meghalunk, de ez a kórság életben tart.
Eső, és könyvtár... micsoda pazar párosítás... könyvtár, vagy könyvesbolt egyre megy, az a lényeg, hogy én magam vagyok jelen, s már is minden sokkal érdekesebb. Legalább is szerintem.
Végigmasíroztam a sorok között, mikor megtaláltam egy magamnak való könyvet. Leemeltem a polcról, s nekidőltem a szekrénynek, közben elképzeltem, milyen is lenne, ha szépen magától egyszeriben eldőlne, s nem lenne megállása egyetlen pillanatra sem, s akkor bizonyára elsőre döbbenten pillantanék körbe, majd kidőlne belőlem a nevetés. Hát igen... nevetni azt mindig tudok minden körülmények között.
Ám valami megváltozott, míg én ott olvasgattam komótosan magamban. Egy lány érkezett. Nem egyszerű ember volt. Vérfarkas... bűzös szaga elcsapott az aurámig. Persze a bűzt képletesen értettem. Soha nem volt bajom egyikőjükkel sem. Igazán felemelő társaság, s talán még irigylem is őket egy bizonyos szintig, hogy ők járkálhatnak a napon, élvezhetik a strandolást, a tengerpartot, nekem meg csak az éj leple marad, mint valami zsiványnak. Kicsit közelebb mentem hozzá, oldalra billentettem fejemet, s csak csendesen figyeltem egy ideig, majd visszatértem elfoglaltságomhoz, ami meg kell hogy mondjam, nem is volt olyan izgalmas.

by **Isabella Turnblack** Szer. Aug. 11, 2010 1:01 pm

/A könyv tele volt egy csomó olyan dologgal, amiről biztosan tudom, hogy nem igaz. Persze vannak benne igaz dolgok is, de azok olyanok, amiket még az emberek is tudnak. A könyv lapjai már elég sárgák és gyűröttek voltak. Nem tudom kikor írhatták, de még a kezdőbetűk is iniciálékkal voltak írva. De hát nem gátolt az olvasás, ezért nem zavart. Bár kicsit óvatosan kellett hozzányúlnom, mert féltem szétszakad.
Már negyed órája ültem ott, de még semmi.
Aztán a szemem sarkából észrevettem egy férfit, aki...hát nem túl feltűnően, de engem nézett. Rövid barna haja volt és elég magas. De én persze megpróbáltam nem rá figyelni, mert az azért már kicsit furán venné ki magát, hogy ennyire bámulom. Inkább visszafordultam a könyvemhez. Aztán egyszer csak meguntam és összecsaptam a könyvet. Kicsit talán ideges voltam, de lehiggadtam, mert nem éri ilyesmi miatt felidegesíteni magamat. Felálltam a székről és az eladóhoz mentem./
-Köszönöm.
/Mondtam, majd visszaadtam neki a könyvet. Kedvesen elmosolyodtam, de aztán el is fordultam, mert ismét mogorván nézett rám.
Elhatároztam, hogy nem adom fel a keresgélést. A polcon nézelődtem, de semmi. A férfi felé tartottam, mert arra is volt múltkor egy pár érdekes könyv. Ahogy csökkent köztünk a távolság megéreztem, hogy ő egy vámpír, ami nem igazán zavart. Voltak vámpír ismerőseim és nem csináltak semmi rosszat, ami miatt utálnom kellene őket. Kivéve a szaguk, de az nem zavart soha .
Megálltam előtte és egy könyvet kezdtem fixírozni, ami nekem túl magasan volt. Gondolkoztam, hogy meg kellene szólítanom. Aztán meg is tettem, mert máshogy nem bírtam hozzáférni./
-Szia! Öhm...Levennéd nekem azt a könyvet?
/Tettem fel a kérdést és közben szemeibe néztem, amik teljesen elvarázsoltak. És az illata sem volt olyan,mint a többi vámpírnak. Kellemes volt. Vártam, hogy megteszi-e nekem ezt a szívességet, vagy nekem kell felmásznom érte. Ha rám nem dől a polc.../

by Edward Wallace Szer. Aug. 11, 2010 4:15 pm

A lány észrevette hogy figyelem. Felvont szemöldökkel pillantottam rá, majd ismét a könyvemnek szenteltem figyelmemet. Mielőtt majd odaadom húgomnak, jobb ha én is elolvasom. Persze ahhoz meg is kell találnom őt. De vajon merre lehet? Ahogy így magamban elmélkedtem, észrevettem hogy a lány felkelt helyéről, s a pulthoz lépked. Visszaadta a könyvet, majd felém kezdett el igyekezni. Nem törődtem vele igazán, hiszen ez csak egy könyvesbolt, semmi egyéb, így még csak gyanakodnom sem kell. Meg aztán kinek lenne szíve bántani egy ilyen alakot mint amilyen én magam is vagyok?
Mikor aztán megkért hogy vegyek le neki egy könyvet, felvont szemöldökkel pillantottam fel a magaslati levegőt kapott könyvecskére. becsuktam az enyémet, feltettem egy másik könyv tetejére, majd leemeltem neki onnan, azt, amelyiket kérte.
-Tessék.-megengedtem magamnak egy mosolyt felé, s oldalra billentettem fejemet egy egészen aprócska pillanatra, majd felvettem könyvemet, ismét kinyitottam ott ahol tartottam, s úgy tettem, mintha olyan nagyon elmerültem volna benne. pedig annyira nem is érdekelt az a nyavalyás könyv. Tudtam hogy mi fog benne történni. Annyira kiszámítható volt az egész. A hős a végén élete árán ha kell, de véghez viszi feladatát, az egyszer biztos.
Végül úgy döntöttem, nem olvasom tovább. Becsuktam a pultos felé pillantottam, intettem neki hogy ezt majd megveszem, s azzal eltettem zsebembe.

by **Isabella Turnblack** Szer. Aug. 11, 2010 4:42 pm

/Ahogy kezembe vettem a könyvet már nem is érdekelt annyira. Viszont annál inkább a férfi, akitől megkaptam. Mert ahogy így közelebb értem hozzá már az sem érdekelt, hogy vámpír. Amúgy sem szoktam az alapján megítélni valakit, hogy mi. Mert vannak ám vámpír barátaim és nagyon...kedvesek. Velem. Azt nem tudom, hogy mással milyenek, de engem nem bántanak./
-Köszi.
/Mondtam végül és visszaültem az asztalhoz. Vártam, hogy talán odajön mellém és megismerhetem, de a pasik sajnos nem rajonganak értem. Talán túl visszahúzódó vagyok számukra vagy nem is tudom. Mert félelmetes nem vagyok, így nem hiszem, hogy nem mernek odajönni. De hát mindegy is. Majd egyszer talán jön valaki, aki megért. Egy pillantást vetettem rá, de csak a szemem sarkából, hogy ne vegye észre.
Ezt a könyvet is át tanulmányoztam, de ebben meg még nagyon hülyeségek voltak. Már belefáradtam, hogy keresgélek, de sosem találok. De hát folytatnom kell. Nem szabad feladnom.
Mikor ezzel a könyvvel is végeztem becsuktam és visszamentem a férfihez. Nem kértem meg, hogy tegye vissza, végül is felesleges. Inkább letettem arra a polcra, amit elértem és mély levegőt vettem, majd megszólaltam./
-Bocs, hogy megint zavarlak.
/Kezdtem, mert már tényleg nagyon elege lehetett belőlem. Így egy pillanatra a földet bámultam, majd vissza a szemébe. és folytattam./
-Nem tudnál mutatni olyan könyvet amiben...amiben farkasokról vannak régi történetek és legendák?
/Tettem fel a kérdést és kicsit megnyugodtam, hogy nem dadogva mondtam el, amit akartam. Nem féltem, hogy rájön mi vagyok, mert már messziről érezhette a szagomat, ahogy én is az övét. Reméltem, hogy tud segíteni. Na meg annak, hogy beszélgethetek vele, ha csak egy kis időre is./

by Edward Wallace Szer. Aug. 11, 2010 9:36 pm

Amennyi időt itt eltöltök mostanában, lassan már az is mondhatom hogy itt dolgozom. És ami még jobb az egészben, hogy nem kell hozzá segítséget kérnem, ha keresek valamit, mert kapásból tudom hol is találom meg. Talán ez az egyik előnye annak, hogy szeretek szórakozni, ha az a szórakozás nekem hosszú távon nem hoz semmiféle élvezetet sem. Bár nem egyszer ismertem meg ilyen helyen lányokat, kik kedves srácnak találtak, és aztán mikor minden úgy passzolt, még egy vacsorám is megvolt... vagy reggelim. Attól függ, milyen szemszögből nézzük a dolgokat. Nekem általában az a reggeli. Persze másként is el lehetne költeni, úgy hogy nem embereket csapolnék meg. De kinek van kedve diétázni?
Mikor a lány ismét odajött hozzám egyenesen rá pillantottam, majd megengedtem magamnak egy újabb mosolyt.
-Hmm...érdekel a múlt?-tettem fel a kérdést mosolyogva, majd néhány pillanattal később elindultam, hogy találjak neki egy olyan könyvet, amiben végre értelmes dolgok vannak írva.-Nem tudtam mit keresel, így nem tudtam megmondani, hogy azt a vackot ne olvasd el... a lehető legtöbb baromság benne van. Én csak akkor szoktam azt olvasni, ha egy jót akarok nevetni.-villantottam meg felé ismét egy csibészes mosolyt.
Elindultam egy eldugottabb rész felé, egy olyan szakaszhoz, hol általában csak én szoktam üldögélni. Tele ősrégi könyvekkel, mik csak azért portalanok, mert forgattam őket elég rendszeresen.
-Ne maradj le!-szóltam hátra neki, remélve hogy követ engem, s nem kell visszamennem hozzá. Lassan odaértünk a megfelelő részhez, hol aztán a polcok között kezdtem el keresgélni. Nem tartott sokáig, s már le is emeltem egy bőrkötéses, nyomott mintás, cirkalmas betűkkel díszített könyvet. Felnyitottam fedelét, s elmosolyodtam.
-Kézzel írták... igazán régi már, de amint látod, csodás állapotban van. Tele rajzokkal, s mindenféle információval. ha tőlem kérded, akkor szerintem néhol kicsit brutális is, de azért vannak benne érdekes, s kevésbé véres részek is.-mormogtam, miközben becsuktam a könyvet s felé nyújtottam. Ám mielőtt elvehette volna, még visszahúztam.
-csak ne vidd ki innen. Itt olvasd... az a fószer ott a pult mögött, nem is tud róluk...-gondoltam itt a könyvekre.

by **Isabella Turnblack** Csüt. Aug. 12, 2010 10:14 am

-Oké...köszi.
/Mondtam és a könyvespolcnak nekidőlve kezdtem tanulmányozni, és néha megengedtem magamnak egy röpke pillantást az idegenről. Visszagondoltam az előző mosolyára, ami nagyon tetszett. De muszáj volt a könyvre koncentrálnom, amiben rengeteg érdekes dolgot találtam. Még olyat is, amit nem tudtam eddig. Igaza volt. Tényleg sokkal értelmesebb ez a könyv, mint az előző kettő.
Nem olvasgattam sokáig. Amikor végeztem vele már kicsit fáradt voltam. Megdörzsöltem a szemem, hogy azért ne itt aludjak el. Visszaadtam a kezébe a könyvet és egy apró mosoly kíséretében megköszöntem./
-Milyen könyvet keresem?
/Kérdeztem, mert láttam az imént, hogy egy könyvet olvasgat. Nem akartam megzavarni semmiben, csak kíváncsi típus vagyok. Nem tehettem róla, ilyen a természetem. Nekidőltem vele szemben a polcnak és vártam, hátha válaszol./
-Láttam, hogy olvasol valamit és gondoltam...biztos keresel...valamit.
/Kicsit szaggatottan beszéltem, de nem volt annyira vészes. Van amikor sokkal rosszabb is, de szerencsére most nem így volt./
-Jaj bocsánat.
/Kezdtem és kezemet felé nyújtottam./
-Isabella Turnblack vagyok. De ha kérhetem csak Bella.
/Megint egy apró mosoly tűnt fel a szám sarkában, de gyorsan eltüntettem onnan./

by Edward Wallace Szomb. Aug. 14, 2010 11:53 pm

Csendesen elnézegettem ahogy a könyvet bújja. Kicsit oldalra billentettem fejem, s elmosolyodtam egy pillanatra. Oldalra billentettem fejemet, majd néhány pillanat múlva, mikor letette a könyvet, én gyors másfelé tekintettem. Nem akartam hogy észrevegye hogy őt néztem. Bár ki tudja. Lehet hogy feltűnt neki.
-Igazság szerint, nem magamnak keresek könyvet, hanem a húgomnak.-feleltem nagy komolyan, s néhány pillanattal később, ismét a könyvek között nézelődtem. -magyaráztam.
Nem zavart a szaggatott beszéde, egy egészen kicsit sem. Mintha nem is lett volna ott. Hiszen sokkal könnyebb a szavak mögé látni, hogyha valaki egy ideje már megélt ezt meg azt is, s nem csak egy emberi pillanatot élt meg. Kicsit azonban mosolyra hangolt a dolog. eddig nem sok farkassal beszélgettem. Főleg nem olyannal, akit ennyire érdekelt volna a történelem, az ami volt, ami elmúlt, s nem csak a jelen összevisszasága. Bááár a jelen talán annyiból jobb, hogy itt sokkal jobban értékelik a poént, nem úgy mint annak idején tették... legalább is én így hallottam.
Mikor kezet nyújtott, elfogadtam kezét, s alaposan memóriámba véstem a nevét.
-Edward Wallace... általában csak Eddie.-mondtam, majd elengedtem a kezét.

by **Isabella Turnblack** Vas. Aug. 15, 2010 9:18 pm

-Értem...Edward.
/Gondolkodtam, hogy vajon merjem-e Eddi-nek szólítani, de inkább maradtam az Edward mellett. Elnézegettem az arcát. Egy jóképű és...szexi pasinak az arcát. Nem szoktam ilyenekre gondolni. Sosem. Én nem ilyen vagyok. Mármint persze én is keresgélem az igazit, de ritkán van olyan, hogy ilyenek jutnak eszembe. Finoman alsó ajkamba haraptam, de nem vettem le szemem róla./
-Furcsa, hogy egy vámpírral beszélgetek.
+Ezt tényleg kimondtam?+
/Szerettem volna, ha erre "nem" a válasz, de nem így volt. Igenis kimondtam, bár nem gondoltam, hogy annyira zavarná a megjegyzésem. Elmosolyodom, ami egyre gyakrabban fordul elő a társaságában./
-Öhm...Bocs...én...
/Nem tudtam mit is mondjak, így inkább a földet kezdtem fixírozni./
-Nem...nem ülünk le?
/Kérdeztem és fejemmel egy szabad asztal felé intettem. A kezében lévő könyvre néztem, aztán ismét az arcára, majd egy mosoly kíséretében nekidőlök a polcnak, ami vele szemben van./

by Ajánlott tartalom