Jardin de Paris Kávézó

** Martin **

Elindultunk, nagyjából megint elmutogattam neki, hogy akkor végtére is merre forduljon,s a következő kereszteződésnál pirosat kaptunk, de innen már látható volt a kis kiülős terasza a kávézónak.
-Itt lassíts, az a hely már a kávézó lesz!-mondtam neki, mert itt a lámpánál azért lehetett hallani mit is szövegelek neki, mégha bukó is volt a fején.
A traffik váltott,s Martin lassan és precízen parkolt le a kávéház mellett. Megvártam míg leszállt, majd az indítókulcsot elsüllyesztettem a kabátom belső zsebébe.
-ez lenne az!-mutatok neki a kávézóra.
-Nah gyere menjünk!-invitálom, ha netalántűn mégis megtorpanna, de nem hiszem, hiszen már itt az épület előtt lehet érezni az ínycsiklandozó ételek illatát. még nekem is összefutott a nyál a számban, de én most tényleg csak egy jóféle erős kávéra vágyom.
Odabent kerestem egy asztalt, majd ledobtam magam, lehúztam a motoros dzseki cipzárját, majd levettem, s a székre terítettem. így csak egy fehér ujjatlan trikó volt rajtam, mely nem mondom hogy nagyon szűk volt, de azért kellően kiemelte a vonásaim, szerettem a sportosabb öltözéket,s motorozni amúgyse mehet kiscipőben meg topban az ember, na nem mintha rám ez annyira jellemző volna amúgy is...
-Bármit kérhetsz, a pizzák nagyon jók, a többi francia mütyürből nem sok mindent ismerek. Viszont a kávék közül a világ minden pontjáról származó megtalálható itt, csak ezért szeretem ezt a helyet! akörnyék is viszonylag csendes...-a családiasra már nem állt rá a szám, már jó ideje hanyagolom ezt a szóhasználatot, nem is tudom igazából miért is...
halkan fújtatok egyet, jólesik ülni egy kicsit, pláne úgy, hogy sajog a bokám is. De ebcsont beforr, legalábbis én így állok hozzá.
Majd kijött egy alacsony középkorú nő,s enyhe francia akcentussal, amolyan túldramatizált módon kérdezte meg tőlünk hogy mit kérünk.
-Nekem egy Tanzániai Peaberry lesz, tejjel és kettő cukorral. És az úrnak...-nézek Martinra, mert az addig oké, hogy én egy erőteljes kifejezett ízű feketét iszom, mert szükségem van valamire, ami pótolja a gyógyszerhiányom, de végtére is őt is enni hoztam ide, s majd aközben megpróbálok beszélgetni is vele, de remélem fog is enni...habár ő tudja.

Tetszik a hely, bár nagyon más itt minden. Sokkal lassabb, kisebb, természetesebb, ami nekem roppant furcsa, de igencsak kedvemre van. Amikor beülünk, s a francia zene mellett meghallom a madárcsicsergést, percekre meg tudnék feledkezni magamról, de közben Nice is nekivetkőzik, s ez megosztja azért a figyelmemet. Ennyi gyönyörűség mellett a pincérnő feltűnése már szentségtörésnek hat, bár az lesz az igazi mennyország, ha ehhez még ehetek is.
- Egy kólát kérek, és egy … - csak belepillantok az étlapba – Monte Carlo pizzát nagy méretben, extra sok sajttal. Köszönöm!
Nem, ha már egyszer elfogadtam a meghívást nem fogok azzal szerénykedni, hogy „csak egy kis száraz kenyérhéjat kérek”.
Mikor a hölgy távozik, becsukom az étlapot, s szándékom szerint Nice-ra tekintenék, úgy szemtől szembe, de a tekintetem megint megakad úgy mellkas-tájékon. Csak két erőteljes pislogás után tudom feljebb emelinteni. Kétségtelen, hogy mindig is nagy rajongója voltam a női nemnek, de ezek a kiakadások mostanában már szinte engem is zavarnak. Mindenesetre próbálok úgy tenni, mintha semmi sem történt volna.
- Még csak két napja vagyok Svájcban, s eddig repülőteret, és autópályát láttam csak, bár az autópályáról igen szép volt a kilátás. De ez a hely … - körbemutatok, s nem is tudom egy ideig folytatni, csak megcsóválom a fejem. – Nagyon tetszik a sok növény, a hegyek … minden olyan … zöld! – fejezem be, s aztán elnevetem magam. – Mert hát ugye milyenek legyenek a fű meg a levelek … Amúgy köszönöm a meghívást, lehet, hogy életet mentettél vele.
Egyre éhesebb leszek, ahogy a finom illatok beférkőznek az orromba.

Ő is leadja a rendelést,s amint meghallom majdnem elnevetem magam, majd a a nő elment, hogy hozza, amit kértünk.
-Hát nem aprózod el!-csak ennyit fűzök hozzá, s bevallom nem épp ezt vártam, vagy mégis épp ellenkezőleg erre számítottam? Nem tudom, de pozitivan jön le, hogy ilyen kissé pofátlan alkat. Mindenesetre jót kuncogok magamban ezen.
Aztán hallgatom a kis monológját.
-igen eléggé...zöld!-ismétlem meg kicsit elbambulva a szavait, én is hasonlóképp voltam ezzel, habár én örültem, hogy otthagyom Spanyolországot, s megfordultam itt ott, de eszembe se jutott volna akkor még, hogy ez lesz az én utam, amire ráléptem, amire rá kellett lépnem. nem hittem hogy ami egykor csak mesének tűnt az még igaz lehet,s hogy ennek én is egyszer a szerves része leszek majd...azért irónikus ám ez.
Ezen kicsit elbambultam.
-életet menteni? Azért ne túlozzunk, azokután hogy majdnem én sodortalak el, ez a legkevesebb.-egy apró mosoly suhan át az ajkamon, vicces, h pont épp ő mondja ezt, hiszen az a kis ismerkedés aligha a legrózsásabban indult.
közben visszajött a nő, letette a kis kávémat, és a pizzát meg a kólát, majd távozott.
-Hm...nem néz ki rosszul.-mutatok a pizzájára.
De én megelégszem a kis kávémmal, amibe bele is kortolok egy jó nagyot.
-Mennyei!-igen, szeretem ezt a kávé különlegességet, nem vagyok oda az egyszerű feketéért, nekem mindenben mindig valami különleges kell, ami nem megszokott. Furcsa kis szokás, de ilyen vagyok.
-És mond csak elárulod kit kerestél ott a Rue de Castle-ön? Vagy várj csak nem is, tudod, mit kezdjük az elején.-mondom, majd leraktam a kis csészémet magam elé.
-Nice Rodriguez.-mondom és nyújtok kezet felé az asztal fölött.
-Ha már az elején, akkor a legeslegelején. -mosolyodom el, most egész emberinek tűnök, mi a szösz.

Vigyorogva húzom be a nyakam, Nice megjegyzése miatt, s aztán közbeszúrom.
- Igen, ezért is nem fogom vissza magam a rendeléssel. Az életem minimum ennyit ér.
A pizza igen jól néz ki. Nem látszik a sok hozzávaló a rengeteg sajt alatt. Svájcban sajtot enni, ezt még én is tudom, hogy jókat lehet. Épp megtámadnám a felhozatalt, amikor Nice kérdezni kezd, majd bemutatkozik.
- Ó, igen … - felállok, s úgy nyúlok át az asztalon – Martin Sean Bertolli.
Visszaülök, s elgondolkodom azon, mit is mondjak el Nice-nak, közben persze azért az első falatot is a számba rakom, s így nem is szólalok meg, amíg le nem nyeltem.
- Ez egy furcsa történet. – kezdem aztán. – S most vagy az egészet elmesélem, vagy semmit. S az egész úgy ahogy van hihetetlen, lehet, flúgosnak fogsz nézni miatta. – vágok egy fancsali képet.
Ugyanakkor, ha Nice rendőr, akkor esetleg megtudhatja, amit én nem: hova költözött Claus innen.
- Szóval Amerikában születtem, s nem ismerem az apámat. Anyám abban az időben, amikor megfogantam elég sok férfivel volt együtt – a fintoromon látszik, hogy mennyire undorodom ettől a ténytől – akikről ne igazán tud sokat a keresztnevükön kívül. Nem is nagyon erőlködött, hogy kiderítse, kitől vagyok. Nem érdekelte. Én sem érdekeltem. Tovább pasizott, s igazából még most is azt csinálja. Én meg úgy másfél hete találtam egy borítékot otthon, pár régi fényképpel.
Előveszem a borítékot, s előhúzom a legfelső képet, s megmutatom.
- Ő itt az anyám. – mutatom. – Ez a férfi a feladó. – megfordítom a képet, s mutatom a dátumot, a hátulján. – S nagyjából ekkor foganhattam. –aztán a borítékot mutatom. – Ez itt a cím. De már nem ez a név volt a névjegytáblán.
Elrakok mindent, de közben még folytatom.
- Persze ez elég sovány lenne alapban, de … - figyelmeztetésül felemelem az ujjam – ne nevess ki! Gyakran megérzek dolgokat. S amikor a fényképet megláttam, az volt az érzésem, hogy ő az apám, s most is az, akárhányszor megnézem. Szerettem volna … - fújok egy nagyot – nem is tudom mit szerettem volna. Valahogy megtudni az igazságot: igen, vagy nem. Persze könnyen lehet, hogy azóta másik családja van, s nem akarom szétdúlni, szóval ez egy nehéz ügy.

Az etikettnek úgy látom nincs híjján, de erről lehetne mit beszélni, hiszen inkább én vagyok az, akinek ezt még tanulnia kellene, de szerintem ha kell, akkor én is meg tudom magam moderálni, csak kevésszer veszem rá a fáradtságot,s van akivel jobb ha nem illemtudóskodik az ember. De ez most más volt.
-Martin..Sean..Bertolli.-ízlelgetem a nevét, nem épp ilyen kaliberű nevet képzeltem volna neki, de tény, hogy azért mégis passzol.
Figyelem, ahogy eszeget, közben én is a magam kis tempójában bele bele kortyolgatok a kávémba, majd lenyeli és belekezd.
-szerintem az én kis bemutatkozó kisfilmem hatásosabb volt mint amit te mondanál nekem.-célzok a kis motoros bemutatómra.
-Szóval aligha lehetsz túlzottan flúgos, de ha te mondod...-s várom, hogy folytassa.
Figyelmesen végig hallgatom a kisröpke életbeszámolóját.
~Nem spanyol, mint én, de mégis van egy kis szappanopera jellege ennek az egész sztorinak, hát őt sem irigylem.~konstatlom magamban a dolgot.
Épp belekortyoltam a kávémba, mikor mejdnem félrenyeltem, aztán letettem a csészét, és megnéztem a borítékot, amit mutatott. Megnézve a képet és elolvasva ami rajta állt a szemöldököm kicsit összébb szaladt.
22 évvel ezelőtti dátum állt rajta,s habár a fénykép is kicsit már megkopott volt, de jól kivehető arcok és a név.
~De hogyan.~ a minap kaptam pár régi aktát,s én is kutakodtam kicsit a saját szakállamra, mert történt pár különös eset,s bevallom ennek nem mint gyilkossági hivatalos személy néztem utána, hanem sokkal inkább érdekelt a vadász szemével a dolog. Nem volt nehéz bejutni az irattárba, ahol el is merültem néhány aktában,s korábbiakat is sikerült előkeresnem, amik között látszólag semmi összefüggés nem volt és vagy lezárták, vagy nem is foglalkoztak vele többet. Így került a kezembe az a 22 évvel korábbi akta is, amiben Eliza Meyer furcsa halálát írták le, lévén akkor még igencsak nagy port kavartak a különös gyilkossági esetek, és ez is egy volt közülük. És az aktában tűnt fel Claus Fitzbrunn neve, mint gyanusított, de végül az ügyet lezárták. Különös, hogy most így 22 év után teljesen véletlenül feltűnik valaki, aki épp őt keresi. Nem értettem miért, de furcsa egybeesés volt. És ahogy emlékszem nem valami fényes dolgokat írtak le a nő halálával kapcsolatban,s végül az sem bizonyosodott be hogy clausnak votl e egyáltalán valami köze az esethez. Furcsa...
-Hát valóban nyakig benne vagy a lecsóban...-csúszik ki a számon.
-Megérzések? Különös..-hümmögök egyet, miközben hátradőlök a széken. Egy ideig csak elgondolkodva merengek magam elé, majd észbekapok, hogy most nem egyedül ülök itt,s hogy minden bizonnyal MArtin is figyel rám.
-Nos, ha úgy vesszük, talán segíthetek egy keveset...-mondom,s a tekintetemben megint az a magabiztos, eltökélt kifejezés villant meg, mint mikor mondtam, hogy fájós bokával is simán visszaülök a motorra. Talán két legyet üthetek egy csapásra, ő is megtudja, hogy valóban a pasas e az apja, és talán én is kapok némi rávilágítást a régi aktára, és abból kifolyólag talán néhány mostani másik kérdésemre is. Viszont arról fogalmam sem volt, hogy ő nagyjából kapisgálja, hogy van némi csekély közöm a hatóságiakhoz...csak kicsit másképpen.

Figyelem Nice reakcióit, de a gondolataiban nem akarok túlzottan turkálni. Viszont a név láttám érzett megdöbbenése az én számomra olyan, mintha felsikkantott volna. S az utána következő gondolatfolyam …
Szóval az apám akkor régen belekeveredett valami gyilkossági ügybe. Szép … szép kis család. Az anyám luxuskurva, vagy valami olyasmi, az apám a jó ég tudja mi, én meg tolvaj vagyok. Ez csodás! De mi az a vadász? Mivel Nice erre csak mint valami magától értetődő fogalomra gondol, nem tudom meg a pontos jelentését. Az egyetlen, amire következtethetek, hogy mondjuk vadászfegyverrel lőtték le, vagy vadászbalesetnek akarták álcázni a dolgokat. De Nice most nyomozni akar újra, s ennek keretében segít nekem megtalálni Claust.
Megkeseredik a falat a számban, amikor arra gondolok, hogy most esetleg előidéztem azt, hogy a saját apámat újra megcincálja a rendőrség. Bár ha valóban ő volt … Van min gondolkodnom nekem is, így nem csapok le rögtön a javaslatra, csak elfogyasztok még pár falatot. Aztán megpróbálok némi fondorlatok útján újabb információkhoz jutni.
- Szóval tudnál segíteni? Ez nagyon jól hangzik. – felelem mérsékelt lelkesedést mutatva csak, mint aki nem nagyon hiszi, hogy ez lehetséges. – Megkérdezhetem, hogy mivel is foglalkozol?

Sokáig eszeget, nem szól semmit, nem csap le azonnal a lehetőségre, ami kissészokatlan, vagy csak jó taktikus ő is. ezen ezért elsomolygok, majd végül teljes nyugalommal válaszol, vagyis inkább kérdez rá a dolgokra.
Kényelmesen iszogatok, majd dőlök ismét hátraén is, lehunyva egy pillanatig a szemem,s az ajkaimra apró félmosoly kúszott.
-Nem azt mondtam, hogy tudok, csak hogy TALÁN tudnék...a kettő között igen nagy különbség van.-felelm neki, majd a mosoly akkor sem fagy le az ajkamról, mikor megkérdezi, hogy mivel is foglalkozom.
-nos, ami azt illeti az én életem eléggé bonyolult és összetett. De igazad van, a bamutatkozásnál ez a rész kimaradt,s bevallom őszintén szándkosan hagytam ki, mert a többség ezek hallatán falfehérré változik és a lehető leggyorsabban igyekszik minél távolabb kerülni az embertől. Gyilkossági helyszínelő vagyok. És nem, nem rendőr, mert ilyenkor ezt gyakran összetévesztik, sok közöm nincs hozzájuk, de mégis.Habár korábbanén is az akadémián kezdtem, mint a legtöbb rendőr,sőt mi több, sokáig utcai járőr voltam...de...-itt kicsit elhallgatok, mert eszembe jutnak a történtek, és hogy a franc essen bele, hogy ilyenkor nincsenek nálam a bogyóim, nem szívesen elmélkedem a történteken, s igyekszem egy összefüggő sötét folttá avanzsálni a tudatomban is ezeket az eseményeket.
-...De aztán történt egy s más, s végül itt kötöttem ki. Ennyi az én élet történetem, ha a tiéden már túl vagyunk.- egy botor félmosoly, ami nem sikerült túl meggyőzőre, de sebaj, nem pszihológusnál ülök.
-Vannak kapcsolataim, és talán utána tudnék nézni ezeknek a neveknek is, de ez még nem garantálja azt, hogy bármit is találnék.-mondom neki.
~Bár azért nagyon remélem, hogy találok valamit, hiszen az az akta igencsak érdekesnek bizonyult...~gondolom magamban, de kifelé, Martin felé persze semmit nem mutatok ebből.

Ezek a finomságok, mint gyilkossági helyszínelő, és nem rendőr eddig nekem nem jöttek le. Még mindig nem tudom, mi köze van ennek a vadászathoz. De a történt valamiről Nice fejében felvillanó képektől én is elsápadok. Még jó, hogy a lány majd a helyszínelésre fogja fogni.
Előveszem a magam nyugtatóját, s odatolom elé.
- Kicsit ráng a szád széle. – jegyzem meg szűkszavúan, s nem érdekel, hogy ő érezte-e vagy sem, ettől még idegesnek tűnik.
- Hát, ez érdekesen hangzik. Én is gondoltam rá, hogy kell lennie valamiféle lakcímnyilvántartásnak, ahol néz alapján megtalálható lenne Claus, de milyen indokkal érdeklődhetnék utána? – fejtegetem az ötleteimet. – Amit neked elmeséltem, a miatt egy hivatalnok körberöhögne. De ha már úgyis nyomozol …
~ A franc! –
- … mármint mindenféle ügyben nyomozol, akkor gondolom, te utánanézhetsz ennek. – korrigálok gyorsan. – De ha gond lenne abból, hogy olyan után érdeklődsz, aki nem hozható kapcsolatba semmiféle üggyel, akkor nem akarom, hogy kellemetlenségid legyenek. Már ezért a meghívásért is nagyon hálás vagyok. Nem csak a pénz miatt, de ha nem irányítasz, akkor még mindig étterem után keresgélve kóvályognék ki tudja hol.
Eszek is gyorsan tovább, még mielőtt kihülne.

Kicsit meglepődök, mikor elém tolja a kis gyógyszeres flakonját, amiből nemrég mégő is előszeretettel csemegézett.
~Tán ennyire látszik, hogy hiányom van?4 Áh, kizárt...~gondolom, de mégia a dobozután nyúlok, majd felemelve megforgatom,s elolvasom a címkét. Valamiféle homeopátiás nyugtató bogyó, az összetevőit is ismerem, majd egy félmosoly kíséretében teszem vissza az asztalra,s helyette iszom meg a kávém maradékát.
-Elárulod, miért szedsz nyugtatót? Mert habár vannak benne hatásos szerek, de mégsem az a tipikus gyógyszer, amit az agykurkászok felírnak.-kérdezem meg tőle minden átmenet nélkül,s a szavaimból már sejtheti, hogy igenis tisztában vagyok a nyugtatókkal is,s talán nem csak a munkám miatt.
S különben is, nagy volt a csábítás, ha már így felajánlotta, de én ennél valamivel erősebb szereket szedek,s ez nekem aligha segítene bármiben is. egyelőre elvagyok a kávéval, aztán majd ha valamikor hazakeveredem, akkor talán meglátogatom a fürdőszobai polcomat is...
Végig hallgatom a fejtegetését is, majd elgondolkodva válaszolok neki, habár az agyam már kicsit máshol járt ezügyben.
-Nos, talán ha rokonsági fokra, vagy családi kapcsolatra hivatkozol, esetleg szolgálnak némi aprómorzsás információval, de tény, hogy inkább zavarják el az embert egy "nem adhatunk ki ilyen információt" szöveggel mintsem utána néznének bárminek is. Ezért jó, ha az embernek itt ott akadnak ismerősei.-mosolyodom el.
~Mi...nyomozok? Én egy szóval sem elítettem hogy...várjunk csak...~gondolok bele, hiszen csak egy szó,s magát is kijavítja, de mégis megütötte a fülem. A mimikám egy cseppet sem változik,de az a kis vészjósló érzet legbelül most mintha újra megszólalna, noha a gyomorgörcsöm az továbbra sem engedett, csak már nem tűnt fel. Martint jobban megnézve talán neki is vannak még rejtegetnivalói, nyugtató, amerikából hirtelen ötlettől vezérelve kutakodik az álltólagos apja után 22 év elteltével...nem is tudom, valahogy olyan irónikusnak tűnik ez az egész dolog. De ha ezzel nekem is segyt, talán én is megtudhatok róla is többet...s neki erről semmit nem kell megtudnia.
-Nekem sincs mindenhová bejárásom, de vannak ismerőseim, és olyanok akik itt ott lógnak kisebb nagyobb szíveségekkel.-mondom, de a szavai valahogy annyira mások, mint ahogy azokat előadja. a nyakamat tenném rá, hogy ő is rejteget valamit...s ez egyszerre mozgatja meg bennem a nyomozói kedvet és vadászat utáni vágyat, hogy talán ezzel is közelebb kerülhetek újabb dögök lemészárolásához.
-Csak törlesztettem egy szívességet, vagy valami olyasmi...-jegyzem meg a köszönetére.
-Viszont ha valóban azt szeretnéd, hogy segítsek, ahhoz nekem is kicsit több információra lesz szükségem.-vágok bele, amíg még eszik,s a nyomozói véna már sebesen meg is lendül előre...

Aj, ezért a kis hibáért kár volt. Nice felfigyelt rá. De aztán a következő gondolatoktól megremeg a kezemben a kés és a villa. Pontosan látom, mit is ért Nice dögökön, s most már tudom, miért nevezi magát vadásznak.
~ Mért kell nekem mostanában állandóan ilyesmikbe keverednem?!
Valahol reméltem, hogy ha elutazom New York-ból, akkor ezt az egész vámpírosdit is magam mögött hagyom. De nem. Mondjuk nonszensz is lett volna, hogy csak odaát élnek ilyen fajzatok. Próbálom ezt most kiverni a fejemből, s a megfelelő válaszokra koncentrálni.
- Nem szokásom nyugtatókat szedni, de most egy kicsit összejött. Ez az apakeresés egy idegen országban, egy másik földrészen, na meg még soha nem repültem. Úgy véltem, jobb, ha van nálam. S milyen jól jött ma délben! Tudod, amikor az ember egy térképet néz éppen, amit egy motor sutty! kisodor a kezéből, akkor attól felborzolódnak az idegszálai.
Arról, hogy mostanában mindenféle rémálmai vannak éles karmokkal, vámpírokkal, maffiózókkal, és egy Song nevű mindenhol feltűnő lánnyal kapcsolatban inkább nem említem meg. Onnan már csak egy lépés az elmegyogyóba való betanácsolás. Pedig úgy vélem még egyenlőre én normális vagyok, csak a világ állt a feje tetejére.
- Nem tudom, mit mondhatnék még. Nekem sincs máson ezen az egy szál borítékon kívül. Van benne még egy pár fotó, de azon is csak kettesben vannak. – megvonom a vállam. Szerintem nincs több nyom a bortokomban.
Közben elkezd bennem motoszkálni valami. Nice egy vadászattal kapcsolatos ügyben keresgéli az apámat. A csajt kinyírták, és ahogy a Nice által látott képekből sejtem elég jól helybenhagyták. Apám is belekeveredett ebbe az éjszakai világba nem csak én. Fura.

-Ó, a repülés, na igen, főleg aki két lábbal áll a földön...-ezt nem tudom miért jegyeztem meg, csak úgy kikívánkozott belőlem.
-Viszont nem tűnsz olyan elveszett kölyöknek, akit annyira megráznak a dolgok, hogy nyugtatóhoz nyúljon, habár tény, hogy nem egyszer ez a dolog, amibe belemásztál akarva vagy akaratlan, de...áh mindegy, hagyjuk, tudod rossz szokás ez az okfejtegetés.-legyintek egyet, hogy ne is folalkozzon azzal, amit én most itt összehordok, de kezd felettéb érdekes lenni a számomra, hiszen a fészkelődéséből ítélve valami miatt kissé kényelmetlenül érzi magát, de mégsem beszél róla. Kínvallatásban nem mondom, hogy remekelek, mert csak bizonyos esetben kérdezek, én inkább az amolyan előbb cselekszik és csak utána kérdez tipus vagyok, ami gyakran eléggé a hátrányomra válik. olykor túl szenvedélyesen végzem a munkám, vagyis nem is tudom, hogy ez még normális e.
-Hidd el MArtin, ahogy mondtam, nekem sem szokásom épp a pályaudvaron átszánkázva fölaprítani a terepet és a járókelőket...nem is tudom igazán...mi történhetett.-kicsit akadozva mondom ezt, ahogy belegondolok, ahogy a nyílalás a fejembe ért, ahogy hirtelen mintha a motor is megzabolázhatatlanná vállt volna...nem tudom sok kis apró dolog összesége, de vajon ezek összefüggésben állnak egymással? Nem tudom. De elég erős bennem a gyanu.
-mindegy, talán ennyi információ is elég lesz, majd kiderül. És az anyád sosem mesélt a korábbi...nos, szeretnék finom lenni, de sajnos, az nem az én asztalom, szóval a folyamatos kicsapongásairól, aminek végtére is te lettél az eredménye...-kérdezem, tényleg szeretnék finoman rákérdezni a dolgokra, de valahogy sosem megy, spanyol lévén hamarabb jönnek ki a száon azok a gondolatok, amik elsőre megfogalmazódnak bennem, mintsem hogy én azokat ötször hatszor átrágva egy finomabb köntösben tálaljam az aktuális beszélgetőpartneremnek.

Nice érzi, hogy nem vagyok hozzá teljesen őszinte. Ráadásul bennem is egyre nő az aggodalom. Mi ez az egész? Mi közünk van nekünk ehhez az egész vámpírosdi-vérfarkasosdihoz? Nekünk? Már ha valóban ő az apám … különben meg … lehet, hogy nem is ezt érzem a fényképen, hogy az apám, hanem, hogy ő is belekeveredett ebbe, amibe én? De mi köze egy Svájci 22 évvel ezelőtti gyilkosságnak ahhoz, hogy engem pár hónapja meg akart enni egy vámpír? Ennek így még annyi teteje sincs, mint az apás sztorinak. Megvakarom a fejem, tanácstalanságomban, aztán fancsali képet vágok, amiért már megint az anyámról kell beszéljek.
- Anyám nem sokat titkolózott előttem, elég hamar elmondta, hogy akkor, abban az időben öt férfival is ágyba bújt. Az egyiküket Martinnak hívták, a másikukat Seannek, s volt még három. Érdekes módon Claust nem említette. – megvonom a vállam. – Nem tudom, ez feledékenység-e vagy esetleg szándékos, vagy tényleg nem feküdtek le, s akkor biztos nem ő az apám. Zavaros ez, nagyon, én is tudom. Nincsenek mások a birtokomban csak a megérzéseim. De azok jól szoktak működni. Anyámnál azóta is egymást érik a férfiak, szóval nem árult el nagy titkot az akkori életmódjáról. Kifejezetten jól esett eljönni ide, minél távolabb tőle, annál jobb.
Lassan elfogy a pizza, a kólából sincsen már sok, s érzem, hogy már nem fogok éhen halni. A kedvem is jobb, csak ne lenne Nice ennyire gyanakvó!

Ahogy így elnézem és hallgatom rá kell jönnöm, hogy neki sem lehetett valami könnyű az élete, sőt ami az illeti, ahogy meséli, talán még most sem, az, hiszen keresi az igazi apját, az anyja meg olyan amilyen. Nem mindenki nőhet fel rendes családban, habár néha én épp azt kívántam volna, hogy bár lehetnék olyan helyzetben mint ő. Milyen irónikus, hogy sose azzal vagyunk megelégedve amink van, hanem mindig valami másra vágyunk. Nem, nem mintha nem szeretettm volna a családomat, de egy spanyol családban felnőni...megannyi rokon smerős,és hiába az elköltözés, ezzel sajnos nem lehet elfutni a rokonok elől, mégha én annyira is szerettem volna akkor még. De ennek már sok sok éve.
-Akkor már értem miért ez a különös névválasztás,-jegyzem meg, amint mesél az anyja kalandjairól.
-Jajj, ne haragudj, nem úgy értettem...-javítom ki magam, hiszen lehet hogy kényes talajt értem, mégha nem is szándékosan akartam.
-Ezekből sajnos valóban nehéz kibogozni valami megfogható szálat, de a boríték, a fénykép, azok már talán jó kiindulási pontnak számíthatnak...-mosolyodom el bíztatóan, hiszen nem csupán neki jönne jól, hogy megtudja ki is az apja, hanem nekem is sokban segítene talán ez a hirtelen jött kis instrukció, ami Martinnal egyetemben teljesen véletlenül pottyant az ölembe. Milyen sorsszerű, hogy épp teljesen véletlenül beborulok a pályaudvarra, megismerem, nem ütöm el, elhozom ide, vagyis inkább ő segít ki, és fény derült ezekre az apróságokra, amikhez valljuk be tényleg piszok nagy mázli kellett. De a titkolózása még mindig aggaszt, tudom hogy van még valami amit nem akar elmondani, de nem tudom, hogy ehhez van köze, vagy valami máshoz. Furcsa érzésem van vele kapcsolatban, amit egyelőre még nem egészen tudok hova tenni.
-Talán sikerül megtalálnunk akit keresel, talán nem. De ugye azt te is tudod, hogy ha meg is találnánk, közel sem biztos, hogy ő az apád? Mert tudom jól én is, hogy sokszor jó ha az ember a megérzéseire hallgat, de nem minden esetben jönnek be ezek sem.És ha mégis a fia lennél...ha azóta új családja van...nem lesz egyszerű a helyzeted.-megértem, ha le van lombozva, de jobb így, ha közlöm vele a tényeket, amikkel szerintem ő is ugyanúgy tisztában van. Különös ez az egész eset. Lassan megeszi a pizzát is,s elfogy a kóla, én a kávém már megittam.
-Akkor ha végzetél talán meg is látogathatjuk az irattárat, vagy...majd meglátjuk, hol lenne jobb kutatkodni.-mosolyodom el sejtelmesen, mert van pár ötletem, hol kezdhetjük ezt az első lépést,s talán a kis kutatómunkánk során arra is rájövök, hogy miért olyan furcsa nekem ez a pasas.

Alapvetően szívesen lennék őszinte Nice-al, hisz éppen szövetkeznénk … de ugye ő sem az teljesen velem, hisz nem beszél a gyilkossági ügyről. De ez még ok lenne, hisz a munkáját nem teregetheti ki. Bár nekem segíteni is annyit tesz, minthogy a munkakapcsolatait nem hivatalos dolgokra használja, szóval annyira nem fedhetetlen már most sem.
De nem ez az, ami miatt nem merek szólni a telepatikus képességeimről, hanem a vadász mivolta. Ki tudja, még a végén engem is besorolna a leselejtezendő vadhajtások közé. Veszélyt érzek felőle, valami veszélyfélét.
De elébb azt kell elmondanom, mit is gondoltam a helyzetről.
- Elmondom, min okoskodtam még otthon, meg a gépen ülve … meg tegnap éjjel a reptéri szállodába, amikor a zaj miatt nem tudtam aludni.
Kiiszom a kóla utolsó kortyait a pohárból.
- Először most elmondom, szerintem hogy lenne a legjobb, még ha azt nehéz, vagy lehetetlen is megvalósítani. Lehet nem Claus az apám. Ezért azt, hogy valóban ő-e az, úgy kellene megtudni, hogy nem nyúlunk bele az életébe. Mondjuk, ha nagyon kalandos akarok lenni, akkor szerzünk tőle egy hajszálat, s végeztetünk egy DNS tesztet. Ha nem ő az, akkor nem is bolygatjuk őt tovább és kész. Ha viszont ő az, akkor szeretném, ha tudna rólam, de nem akarok betolakodni az életébe, ha nem akarja. Eddig is megvoltam egyedül, gyakorlatilag egyedül nőttem fel, nem 22 évesen kell először egy pesztra, megleszek. Szóval ennyi. De persze ez csak egy elmélet, ami aligha ültethető át így a gyakorlatba. DNS teszthez pl. biztos kell az alany jóváhagyása.
Persze ha Nice el tudja ezt intézni csak úgy … én nem fogok tiltakozni, ezért is mondtam el neki.
A másik kérdés viszont már rizikós. Megvan az előnye és a hátránya a kitálalásnak és a hallgatásnak is. Lehet, veszélyben vagyok, valami miatt ez az éjszakai világ utánam nyúlt. Ő megvédhetne, ha nem minősít ellenségnek. Ha … haha … hahaha … hát igen, ez nem annyira vicces. Egy vadmotoros, vadász-rendőr-amazonnal nem vehetem fel a versenyt.

Még mindig a székemnek hátradőlve ülök kissé kényelmesebben mint kellene, s először némán hallgatom végig MArtint, majd ahogy befejezi halkan felnevetek. Bizonyára furcsán fog most rám nézni, hogy min kacarászok ilyen jót, majd megmozdulok, s kissé előrébb tolom magam a székről.
-Ne haragudj, csak szórakoztató volt ez az elképzelés. Úgy látom te is sok akciófilmet néztél, vagy kalandregényt olvastál. Sokan hiszen azt, hogy a dolgok úgy mennekmint ahogy az a filmekben is van, de nem egészen, azért a való életben kicsit másképp működnek a dolgok. tudod, remek elképzelés, hogy valahogy beosonva begyűjtesz Claustól egy mintát ami alapján lehet tesztet végeztetni, hogy valóban ő ez az igazi apád...de ez nem ilyen egyszerű. Az se biztos, hogy van arról adat, hogy a városban van e még, vagy hogy hová költözött a családjával, hogy egyáltalán él e még. De hogyha ezek mégsem így lennének, akkor is egy idegent senki sem szívesen enged be a házába...és meglehet, hogy affektálsz arra, hogy gyilkossági helyszínelő vagyok,s a jelvény sokmindenre képes, nah igen, van benne valami...de ezzel én is az állásommal játszanék ugye tudod?-hajolok előrébb és gy sejtelmes mosoly pihent meg az ajkamon. Voltam elég ostoba, hogy ezek aligha zavartak,s nem egyszer táncoltam már pengeélen, de hála a szaktudásomnak sosem rúgtak ki. És ami azt illeti ez sokban segített már abban is, mikor vadászként kellenek nekem információk, szóval aligha pont ezt tartana vissza, hogy esetleg nem lesz munkám...de neki ezt nem kell tudnia, csak szimplán érvelek neki.
-És meglehet, hogy nekem is akadnak itt ott ismerőseim, akik lógnak egy-két szívességgel, de egy DNS tesztnek könnyebb utána járni mint hinnéd,s elég nagy a lebukás veszélye...főleg, hogy mindkét fél kap papírt arról, hogy mi lett az eredmény. És szerinted Claus hogyan reagálna egy ilyen kis szeretetborítékra, hogy nem kért tesztet de kapott,s ha kiderülne hogy van ég egy fia? Necces ügy...-de a mosoly továbbra is ott pihen az arcomon, engem aligha lehet ilyenekkel visszatartani,s most nem a civil munkámról van itt szó, hanem azokról a különös aktákról, sé amiket azokban olvastam...

Csak legyintek egyet. Nice sem figyelt szokás szerint, vagy én nem voltam érthető.
- Én mondtam az elején, hogy csak azt vázolom fel, hogy lenne a legjobb, nem pedig a legegyszerűbb. Azt én is tudom, hogy ennek az állam gondoskodó jóvoltából rengeteg akadálya van. De mindenképp úgy kéne megtudni, hogy Claus-e az apám, hogy az ő jelenlegi életét nem bolygatjuk. Persze, ha hivatalos eljárásban csináljuk, akkor ez lehetetlen. Éppen ezért ezt eleve elvetem, akkor inkább ne tudjam meg az igazságot, minthogy felesleges kellemetlenséget okozzak. Az állami rendeletekkel az a baj, hogy azok ellen vannak, akik eleve valami rosszat akarnak. Ők általában úgyis kijátsszák, aki meg rendesen betartja, az szív. – fejtem ki világnézetem egyik alappillérét.
Persze nem túl diplomatikus olyasvalakinek fejtegetni ezt, aki maga is állami alkalmazott, s munkájából adódóan kötelessége lehetne a jogkövető magatartás, de a jelenlegi a helyzet a legjobb példa arra, hogy igazam van.
- Amúgy véletlenül sem akartam betörni a házába. Nincs semmi tervem, főleg, mivel nincs sem helyismeretem, sem erőforrásaim. Elsősorban meg kéne próbálni, megtalálni. Lehet itt él a közelben, lehet tök magányos, lehet éppen beteg … bármi lehet, ami miatt meg éppen örülni fog valakinek, aki hozzá tartozik.
Nem mintha én örülnék egy éppen súlyos beteg apának, akiről esetleg gondoskodni kell, nem vagyok egy született ápolónő típus. De ez lényegtelen is, amíg meg nem találjuk.
- De mielőtt belevetjük magunkat a keresésbe, nekem valami szállást kell keresnem éjszakára. Nem tudsz esetleg valami normális, de olcsó helyet? Bár sejtem Svájcban az olcsó nem egy gyakori fogalom … - elhúzom a számat. – De majdcsak megoldom.

-Héhé, rendben van.-emelem fel mindkét kezem, de továbbra is mosolygom, nem akartam a lelkivilágába taposni vagy hasonlók.
-Nem azt mondtam hogy lehetetlen dolgokon gondolkodtál ezidáig, csak hogy kivitelezésben kicsit másabbak a dolgok. -mert így volt.
-Ahogy te is mondtad az imént az állambácsi sok mindenre ráhúzta a nagy egésznek megfelelővizes lepedőt, ami persze már kérdéses volt hogy mennyire jó a nagy átlagnak...-itt kicsit elhúzom a szám, mert lehet hogy a fizetésem én is közvetve de az államtól kapom, de nálunk is iszonyat nagy a fejetlenség, ami többnyire ezekből az aprócseprő politikai afférokból adódik.
-Nem vagyok politikus nem is szeretek ezekbe belefolyni, sőt, bár ha belegondolok ennyi erővel a hentest is betehetnénk mondjuk a pénzügyi posztra, szerintem lehet ő is képes lenne így irányítani, tán még lehet jobban is, nade mindegy.-legyintek, hogy ezt a témát ha lehet akkor inkább hanyagoljuk.
-Nade mindenhol léteznek kiskapuk csak meg kell azokat találni.-sejtelmesen vigyorgok,s a szemeimben eléggé eltökélt kifejezés kapott szikrát.
-Egyelőre ott vagyunk hogy van egy kiindulási alapunk, ami már nem egy rossz kezdés. Hogy innen merre és hogyan fogunk tudni haladni majd kiderül,lehet lesz egy apád, de lehet hogy nem...mindkét eshetőség fennáll, de ezzel már ahgy mondtad te is számoltál. Azért 22 év 22 év, akárhonnan is vesszük. azalatt rengetegek változik az ember, a világ...de hagyjuk ezt a filozófikus sz*rt.-mondom neki.
-Szállást?-ezen kicsit el kell gondolkoznom, mert számomra alig létezik ez a fogalom, hogy szállás vagy lakás, mert rengeteget dolgozom,s otthon se nagyon tartózkodom, olykor alszom a kocsiban vagy bent a laborban, vagy az irodában, éppen hogy alakulnak a dolgaim. Na ez egy fogós kérdés volt viszont. annyira nem vagyok jótétemény, hogy magamhoz hazavigyem, s különben is, otthon tartok ám olyan fegyvereket, iratokat aktákat, amiket talán ő jobb ha nem lát, vérfarkasos könyvek, vámpíros régi históriák,s a fegyvereim se épp mindennapiak...egy egyszerű halandónak ezek elég morbid dolgok lennének. Felsóhajtok.
-Ezzel bizony kicsit megfotál. Vannak hotelek, apartmanok, motelek, de hogy árviszonylatban ezek mit súrolnak, azt sajnos nem tudom. Névszerint és helyismeretileg úgy saccperkábé be tudok lőni neked egy két helyet, ahol már voltam kint helyszínelni, de nem tudom mennyire lenne kedved egy olyan helyen megszállni, ahol már történtek...dolgok.-kúszik fel kcisit az egyik szemöldököm.
-És ezzel nem riogatni akarlak, bár nem hinném, hogy az a tipus lennél, aki éjszaka a fejére húzza a paplant.-mosolyodom el.

Nice nem akar beengedni a lakásába, s megértem, de ahogy elgondolja, mi minden van ott, én annál inkább szeretnék oda bejutni. Kicsit kiegyenesedem ültömben, előrehajolok, megélénkülök, de aztán igyekszem visszafogni magam. Amikor olyan szállásokat ajánl, ahol már volt kinn helyszínelni, elnevetem magam.
- Nem vagyok túlzottan válogatós, de szeretném túlélni az elkövetkező pár hetet!
Ami a takarót illeti nem szoktam a fejemre húzni, mostanában teljesen ébren szoktam hánykolódni az ágyamban, ha rémálmaim vannak. Mondjuk már most érzem, hogy ma éjjel a szabad ég alatt, ülve is el tudnék aludni.
- De egy-két éjszakára mindegy, legfeljebb ha nagyon tré a hely, akkor átjelentkezem. – vonom meg a vállam. – Cuccom nincs, úgyhogy nem gond a ki és bepakolás.
Azért ha jól belegondolok a hátizsákba tömött pólókat, és váltónadrágot lehet jobb lenn már kiteríteni, hogy ne úgy nézzenek ki holnap, mint amit a tehén szájából rángattak ki. Bár lehet, már amúgy is késő, és Svájcban sok a tehén, majd rájuk fogom.
- Nice, jól érzékelem, hogy a puszta jó szándékon kívül valami más is felkeltette az érdeklődésedet a történetemben? – próbálok óvatosan valamit kiszedni belőle, amivel megláthatom, hányadán is állunk. Persze olyasmire kérdezek rá, amit már amúgy is tudok, de a válasz sokat elárulhat nem magáról a tényről, hanem Nice-ról.

-Túlélni? Nah igen mellettem talán nem a legjobb partnert választottad ebben.-nevetek fel,s célzok itt a kis érdekes találkozásunkra. Még mindig jobb hogy ezzel viccelődöm, de igazából ha jobban belegondolok mindez aligha vicces, hiszen nem azért mert nyomozó vagyok, így is akadnak ellenségeim, de hát ugyebár kinek nem, sokkal inkább rejt veszélyeket a másik létformám, és ott már aligha babra mennek a dolgok, ott kőkemény élet-halál harcokat vív meg az ember, ha találkozik egy ilyen pokolfajzattal. De nem akarok sokáig ezen agyalni, mert hamar fel tud bosszantani a dolog, hogy egyáltalán ennyi van ebből a sok dögből világszerte,s szép lassanSvájcot is elárasztják. De legalább így nekem is akad feladatom bőven, ha a pozitiv oldalát akarom venni.
-Na igen, azt láttam. Merész ennyi motyóval nekiindulni a nagyvilágnak. -jegyzem meg, de azt már aligha mondom neki, mégha először szándékomban is állt, hogy akkor miből tartja fenn magát? Mert nem nézem ki belőle, hogy valami milliomos csemete lenne, habár mindenhol azt az aranyigazságot tanítják, hogy ne a külső alapján ítélj, ami igaz is, de nem hinném, hogy MArtin épp az a tipusú ember lenne, aki dúskál a pénzben...de ettől még lehet, hogy tévedek.
pár percen néma hallgatás után meglepve emelm a tekintetem rá,s nézek mélyen a szemébe.
~Biztos, hogy tud valamit, valahonnan...~suttogják a megérzéseim, amik vele kapcsolatban bizony elég érdekesek, nem tudom pontosan megfogalmazni hogy mit is érzek vele kapcsolatban, csak úgy érzem...és ezt azért jobb ha nem hagyom figyelmen kívűl. Egy apró félmosoly jellegű valami kúszik az ajkaimra.
-Látom, nem vagy épp egy hülyegyerek.-már megint az a fene nagy szókimondó szám.
-Igen, nem puszta jóindulat, mégha van is némi ráció abban, hogy akadnak még jószívű segítőkész nyomozók, és valóban, együttérzek veled, hogy ilyen család jutott nekedamilyen. De...jól érzed, hogy van valami, amiről nem beszéltem neked. -s itt újból a szemeibe nézek.
-Meglepett a név, amit mondtál, mikor még az elején beszélgetni kezdtünk. ugyanis van egy ügyem, amiben Claus neve előkerült. Nemrég olvastam egy aktát, és bízom abban, ha most becsatlakozom melléd mint segítő kis védőangyal, akkor talán én is kapok válaszokat a most még megválaszolatlannak tűnő kérdéseimre.-felelem neki őszintén, d eközben mégsem teljesen elmondva neki az igazat. Hiszen nem mondom el egyelőre, hogy akit az apjának vél, az gyanusított volt egy ügyben, hogy az ügyet már rég lezárták, hogy ez egy saját szakállamra előkapart ügy, aminek köze lehet egyes vérfarkas támadásokhoz...sőt. A jelek szerint talán maga Claus is, de ezek egyelőre csak alhamarkodott ítéletek a részemről,s ezeket nem is kötöm Martin orrára. Kíváncsian emelem rá a tekintetem, hogy vajon mit szól ehhez a felálláshoz.

Az, hogy Nice viszonylag őszintén válaszol egy pillanatra örömmel tölt el, de aztán már sokkal inkább megrémít, a gondolatmenete. Szóval van rá eshetőség, hogy Claus, vagyis az, akit én az apámnak hiszek, az … még gondolatban sem merem társítani a két fogalmat.
Ez vajon öröklődhet? Vagy öröklődik? És ha akkor még nem is volt vérfarkas, amikor engem nemzett? Csak utána valaki megharapta? Semmit nem tudok a dolgok állásáról. Viszont ha Claus az, és ez öröklődik, akkor Nice engem fog kinyírni elsőnek. Mit jelentenek vajon az álmaim?
Ahogy haladok előre a gondolatmenetben, úgy sápadok el egyre inkább, már szinte szürkülök. Úgy érzem magam, mint aki szeretne most rögtön felszívódni, semmivé válni, meg sem születni. Igen, ez 22 éve romlott el, és már akkor véglegesen. Mért is jöttem én a világra?
Na, na nyugodjunk meg! Lehet, hogy Claus nem az, vagy ha az, akkor nem öröklődik a dolog. Ezeket meg kell tudnom. Nice tudja, de hogyan vegyem rá, hogy erre gondoljon. Az ügyről kell beszéltetnem, meg az apámról, hátha …
Veszek egy nagy levegőt, s megpróbálok viszonylag természetesen hangot megütni, de a gyomrom görcsben a torkomban csomó.
- Huh, erre nem számítottam. De akkor most én tulajdonképpen máris bajba kevertem Claust? Pedig azzal indítottam, hogy nem akarok neki kellemetlenséget okozni. Egyre kudarcosabb ez az ügy.
Azzal koketálok, hogy még beveszek nyugtatót, úgy hármat-négyet … de úgy kéne, hogy Nice ne lássa. Na, most már meghallgatom a választ, aztán elmegyek a mosdóba.

Martin szinte teljesen lefehéredik, amit nem nagyon tudok mire vélni. Furcsa figura ő is, ezt mér korébban is sejtettem, de vajon mi baja lehet?! Palástolja, de látszik rajta hogy valami idegesíti, de hiszen még semmit nem mondtam, ami miatt így kellene reagálnia. Hm...különös...
-Igen, nem akartam ezt közölni, de ha már nyakig benne vagyunk...vagy...akkor jobb ha tisztában vagy néhány dologgal. -mondom neki,s tovább figyelem. Túl jók a megérzéseim, de a megfigyelőképességem is, így hiába játszik jól, látom rajta hogy valami nagyon nem stimmel, le merném fogadni hogy a pulzusa is igen meggyorsult az utóbbi mondjuk 5 percben. De mit rejtegetsz Martin Sean Bertolli, amiről ennyire nem akarsz beszélni?! gondolom végig a kis monológ menetemet.
-Bajba? nem hinném, hogy épp te keverted bajba, bajban volt ő már korábban is, legalábbis az akták szerint, de nem találtak ellene semmit, így felmentették. De mint tudjuk 22 éve még kevésbé volt fejlett annyira a technológia mint ma,és akkoriban a rendőrök nos, mondjuk úgy kissé felületes munkát végeztek. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy Claus bűnüs volt, mert én sem tudhatom, csak vannak furcsa és különös egybeesések, amit akkor talán aligha vizsgáltak meg kicsit közelebbről.-kicsit rejtélyesen beszélek tudom, de nem ömleszthetem a vérfarkasos históriákat így az arcába, mert lehet hogy ő is bogyózik, de tuti vagy kiröhögne, vagy azt hinné bolond vagyok, esetleg túlzottan is komolyan venné amit mondok. De ezt alig hinném.
-Mond csak Martin jól vagy? -kérdezem meg minden átmenet nélkül.
-Ugyanis ha most látnád magad...mintha minimum szellemet láttál volna, úgy lesápadtál.-jegyzem meg,s kíváncsian várom a válaszát, előbb vagy utóbb de kiugrasztom a nyulat a bokorból, ha akarja ha nem, megtalálom a módját.De az is lehet, hogy csak én kezdek megint paranoiás lenni, ez sem kizárt...

Látja, rajtam, persze, hogy látja. Hátradőlök, lehunyom a szeme, s egy időre „bezárkózom”. Mindig így csinálok, amikor nem akarom, hogy eluralkodjon rajtam a pánik. Pár mély lélegzet, s a helyzet sokat javul. Még mindig nem veszek tudomást Nice kutató tekintetéről, s feszült várakozásról. Egyenlőre magamat akarom helyretenni.
Végül is mitől is riadtam meg? Ott lebeg a lehetőség, hogy Claus, aki lehet, hogy az apám, esetleg megölt egy nőt, s esetleg vérfarkas, s esetleg akkor én is az vagyok. De ez mind esetleg, szóval semmi nem biztos. Például rengeteget mászkáltam már teliholdnál kinn az utcán, és semmi.De mi van, ha mégis minden így van? Mitől is félek a leginkább? A haláltól nem. Attól, hogy én fogok megölni másokat, attól igen, de egyenlőre erre semmilyen késztetést nem érzek. Attól, hogy bajba keverem az apámat? Hát, az már megtörtént.
Mi történhet, ha elmondom Nicenak mi is a helyzet? Az apám ügyében már akkor sem tudom megállítani, ha nem mondok semmit. Max. magamat keverhetem bajba, de annál, hogy ez a vadász itt most elkap, sokkal nagyobb baj lehet az, ha nem kap el.
Kinyitom a szemem, előredőlök, rátámaszkodok az asztalra. Már egészen nyugodt vagyok, legalábbis az előbbiekhez képest.
- Tudok azokról a lényekről, amiket el akarsz titkolni előlem. Pár hónapja összeakadtam pár vámpírral. Az egyik meg akart szerezni magának, másik kettő viszont brahiból,v agy valódi jóindulatból, vagy nem tudom miért, de megmentett. Azóta tudom, hogy a vámpírok és a vérfarkasok nem csak a mesékben léteznek. De nem tudok róluk ennél többet semmit. Hogy honnan tudom, hogy Te viszont tudsz róluk? Olvasok a gondolataidban. Tudom, hogy vadászol rájuk, s ezért akarod megtalálni az apámat is, mert lehet, hogy vérfarkas. Mondd, ez öröklődik?
Hát, most majd kiderül, hogy ki zúdított mit és kire. Én meg fogok birkózni ezzel valahogy, de kérdés, hogy Nice most mennyire fog elsápadni.

Csak nyugodtan figyelem, ahogy MArtin lehunyja a szemét, hátradől, majd mintha meditálna. Furcsa egy fickó az már egyszer biztos. Hosszúnak tűnik ez a pár perc, már épp meg akartam bökdösni, hogy él e még egyáltalán mikor megmozdul. Éljen. Még él.
Sokkal nyugodtabbnak tűnik mint pár perce, pedig még bogyót sem vett be. Hm...lehet nekem is meg kellene tanulnom meditálni...még mit nem, ezt annó már az agykurkásznak is megmondtam, és szokásomhoz híven rácsaptam az ajtót.
Figyelem ahogy előrekonyököl, majd elkezd beszélni. Nyugodt vagyok. Vagyis annak mutatom magam, csak egy apró izom rándul meg a szám szélén, de semmi egyéb, mintha egy maszkhoz beszélne. De bong- bong, hallom, ahogy megkondul a vészharang.ennek nem várt vége lesz. Majd befejezi a kis mondandóját, s hosszú percekig csak csend, semmi más. Most én hunytam le a szemeim, a légzésem egyenletes volt, mint eddig. Majd ahogy kinyitom a szemem, különös tekintetem mered egyenesen Martin szemeibe. ő is érezheti, ez most valami más...
-Szóval kurkászol a fejemben. Remek. Igazán remek. És akkor mindent láttál?-kérdezem meg tőle, s bevallom baromira nincs ínyemre ez a felfedezés. Nem tudom mi mindent olvashatott ezidáig ki a fejemből,s ami leginkább bosszant, hogy végig teljesen kiszolgáltatott voltam előtte, mialatt ő előszeretettel motoszkált a gondolataim között. Ez tényleg bosszantó, sőt mi több dühítő.
-Vámpírok és vérfarkasok.-mondom ki, hiszen tudom, hogy rajtunk kívül szinte senki nincs a kávézóban, s főként nem hallótávon belül.
-Akkor most felesleges is lenne előállnom azzal, hogy bolond vagy ha hiszel bennük...mert úgyis kiturkásznád a fejemből.-volt hangomban némi szarkazmus. Kezeim még mindig összefonva a mellkasom előtt.
-igen. Léteznek. Mindez valóság, a rideg és kegyetlen valóság. És igen, könnyen lehet hogy Claus is lycantróp,s köze volt ahhoz a gyilkossághoz, de ez még nem bizonyított. És hogy öröklődik e? Igen...-nézek egyenesen Martin szemeibe.
-Piszok nagy szerencséd volt, ha életben hagytak, a vámpíroknak nem szokásuk, ahogy a többi démoni lénynek sem. ugyanúgy élnek mint az emberek, de teljesen másképp gondolkoznak, számukra az élet...szart sem ér.-fájdalom, düh, harag, elég vegyes érzelempaletta vonult most fel bennem.
Hangosan sóhajtok fel.
-Figyelj rám Martin, nem fogok neked hazudni. Felesleges is lenne. Vadász vagyok igen. az életem másik oldala ebből áll. És bevallom a gyilkossági munka ebben nagyon sokat segít nekem. De a kettő egészen más! Vadászni ezeket a dögöket...nem móka és mulatság, és nem is egy jóféle jelenet egy akciófilmből. Érzem rajtad hogy valamiért más vagy...ne kérdezd, én sem tudom mi ez, vagy miért...de ha valóban Claus az apád, és ő vérfarkas...-itt kis szünetet tartok, majd folytatom-...akkor valószínűleg te is az vagy. -s csak most engedem el a kezeim a mellkasom elől, majd hajolok előre, így kissé közelebb kerülök hozzá.
-De ezek szerint te erről nem tudsz semmit igaz? Mert ha így van...a fenébe is...vannak lázálmaid...persze-jövök rá.-A nyugtatók...ugye ezért szeded? B*ssza meg.Figyelj rám Martin, így nem tudok neked sokat segíteni, beszélned kell magadról...-mondom neki full komolyan. És a tekintetem is erről árulkodik, most aligha tudom erejteni a másik énem,s bevallom őszintén nem tudom, hogy eztán vele is mit fogok kezdeni, kicsit felborultak a dolgok, kicsit? Nagyon...

Úgy tűnik most értünk el a beszélgetés lényegéhez. Feszülten figyelek, minden szó, hangsúly, és arckifejezés, sőt, gondolatfoszlány számít. Amikor a rémálmokra kérdez rá, csak bólintok. Szóval ezért vannak. Most megint rajtam a hallgatás sora. Sok minden kavarog bennem, nagyon is ellentétes érzelmek. Nice-al kapcsolatban is igen megosztottak az érzéseim, főleg azért, mert ő maga sem tudja, pontosan hányadán is áll velem.
- Nem szokásom turkálni mások fejében. Alapvetően nem. De amikor megláttad apám nevét, érzékeltem, hogy valamin megdöbbentél. Azóta figyelem a gondolataidat. De csak azt tudom „kiolvasni”, amire éppen gondolsz. Nem szokásom visszaélni az ilyesmivel. Szóval azt mondod segíteni akarsz, s mivel az ég világon senki mást nem ismerek, aki segíteni tudna nekem, így ezért hálás vagyok, tényleg. Eddig azt hittem a rémálmaim a vámpíros kaland eredményei, mivel állandóan az a vérszívó kerget, én meg menekülök, aztán egyszer csak karmaim lesznek, meg ilyesmi, és akkor felébredek. De egyértelmű, hogy kilógok a sorból, soha nem találtam a helyem. Eddig azt hittem azért, mert nincs apám, anyámnak meg nem kellek. De itt van a telepátia is … - elhallgatok, s látszik rajtam, hogy tanácstalan vagyok, és feldúlt, de egyvalami van, ami mindennél jobban foglalkoztat. –Mondd, Nice, most akkor engem is egy „dög”-nek tartasz? Mert azért én még embernek érzem magam. – fordulok a lényegi kérdéssel Nice felé. S Nice okos, pontosan tudja, hogy hiába mond bármit, az igazi érzéseit nem tudja eltitkolni.
Nice tanácstalan, s ott van a pakliban, hogy bármikor ellenem fordulhat. Jobb ezeket a dolgokat az elején tisztázni. Egyenlőre annyira, de annyira kívülállónak érzem magam ebben az élet-halál harcban, egyik oldalon a vadászok, a másikon meg a „dögök”, akik közé én is nagy valószínűséggel tartozom … Akkor most mi az igazság? A vadászok elfogultak, vagy én fogok megváltozni?