Városi Könyvtár

Aznap épp volt egy kis szabadidőm, és mivel nemrég jöttem a városba úgy gondoltam bekukkantok a városi könyvtárba hátha akad valami érdekes régiség.
Veszélyes volt járkálnom de tudatom kiszélesítésével érzékeltem még a lehulló falevél halálát is.
Beléptem hát a köz könyvtárba, és meg se lepődtem, hogy alig akad ember aki az olvasásnak szentelné idejét.
Egyszer csak megcsapott egy ismeretlen érzés egy nyugtalan óvatos nő elméje de nem tudtam belelesni mélyebben, mert elméjét elég ügyesen takarta. Nos egy vámpírt felismernék sőt vérfarkast is nagyjából, ez mégis más volt, de nem akartam erőszakot alkalmazni, hogy kiderítsem a dolgot, így hát levettem a polcról egy érdekesnek ítélt könyvet és a könyvtár hátsó részébe haladtam majd leültem.
Ódivatú könyvtár elég hangulatos a polcok itt ott javításra szorulnak de nem rossz. Az asztalok stabilak már amennyire.
Itt hátul ahol én ültem le 1-etlen egy nő tartózkodott, igen szemrevaló 20-as évei közepén járó alacsony termetű hölgy, és akkor belém hasított régi szerelmem emléke, ilyenkor marha idősnek érzem magam. Eléggé hasonlított rá. Tudatom elengedtem és körbekémleltem, nem értem hogyan s mért de, egy fegyver lapult a nő kezében melyet egy újsággal álcázott.
Gondoltam majd lép ha lépni akar, engem lőfegyver úgyse ölhet meg.

Váratlan dolog történik, miközben épp tanulmányozom a könyvet a nő aki eddig idegesen olvasgatott, elteszi fegyverét és néhány asztal kopogtatás után elindul felém.
Semmit nem tudok kivenni mozdulatából, ha most megtámad az se lepne meg de békésen ülök.
nemsokára elér megcsapja elmém szíve dobogása, halálosan nyugodtan ver, ami megrémít.
Miután felteszi a kérdést, hogy leülhet e, lecsukom szemem, és úgy döntök mért ne, nemárt a városban ismerősöket szerezni.
-Persze foglaljon helyet. Hagy mutatkozzak be Nathaniel, Nathaniel Damies vagyok hölgyem.
-Ha nem titok szabadna tudnom az ön nevét? +Persze minden szavam közben mélyen a szemébe nézek és óvatosan gyengéden próbálok elméjébe látni, de valamiért nem megy. Persze egyértelművé vált, hogy nem alakváltó vagy vámpír.

+Hm szép név, azt hiszem kicsit faggatózok.
-Nos igen nemrég jöttem a városba, még kicsit ismeretlen minden, van egy régi könyvesboltom a belvárosban.
-És maga? Mit csinál ? Ilyenkor dolgozik az ember, nekem szavad napom van végül is én volnék a főnök, tán önnek is ?
+Hm lassan megfontoltan haladok nem tudom miképp tudjam meg amit akarok.

+Kíváncsi a teremtés, és mennyire nyugtalan, érzem érzem.
-Nos igen ebben egyetértek, tudja nekem ez inkább hobbi mármint az olvasás, és a könyves bolt is.
-Már már megszállottan gyűjtőm a könyveket, hisz sok minden lelhető bennük, ide is azért jöttem hátha valami különleges darabot találok.+ Közben kényszeredetten elmosolyodtam próbáltam kedvesnek tűnni.
-Nos a rendőrségnek dolgozik, igen érdekes, bizonyára hihetetlen pörgős munka.
-Jó is hogy mondta, a biztonsági technikákat, magam is épp azt szerelem be a házamba, bár ön biztos jobban ért hozzá.
+Hát gondolom legalábbis a technikai részéhez.
-Mindenesetre kíváncsivá tett, ily fiatalon a bűn nyomába szegődni érdekes merész.

+Hm mit feleljek neki? első alkalommal tán kiadjam magam?
Van valami különleges Sonya-ban de nem tudom mi az.
Azt hiszem kezdem az elején.
-Nos sonya én nem tudom ki maga, de azt tudom más mint a többiek ezt akkor tudtam mikor beléptem a könyvtárba.
-S azt is tudom fegyver is van önnél, tudom lehet most megöl, de nem szeretnék itt tartózkodásom 1-ő hetén harcba keveredni meséljen és én is mesélek erre a szavamat adom.
+Mélyen barátságosan néztem rá s mágiámmal kicsit megpróbáltam megnyugtatni, bár a hatását nem tudom elérte e.
-Tudja nagyon hasonlít valakire aki 1 koron fontos volt nekem.
-És igen több mindent átéltem, mint azt gondolná.
-De nem ez a lényeg. Hallgatom. + Összekulcsoltam kezem és az orromhoz támasztottam, ezzel próbáltam a béke benyomását megnövelni. Eléggé érdekes körülbelül 45 éve nemvolt konfliktusom, bár nem hinném, hogy ettől berozsdásodtam volna hisz 280 évemhez képest ez semmi.

+Meglepett, igen meglepett, felált és elment de talán még nemkéső megált , gondolkodik vajon mitévő legyek.
Nem akarom magam leleplezni de már túl kíváncsivá tettem érzem, ha elengedem félő, hogy később esetleg követne.
Utána szóltam: - Kérem próbáljon megérteni, szerintem 1 cipőben járumk, ha most faképnél hagy, nem hagy választást, nem engedhetem el.
Én higgye el békésen szeretném befejezni, de tudja....+Nem tudtam mit tovább hozzá fűzni ezért megváltoztattam arcom, és 50 évvel öregebbnek mutattam magam néhány pillanatig.
-Nos remélem most már kb. érti.
-Igen azt hiszem muszáj beszélnünk.
+Már nem láttam értelmét tovább titkolózni egy intésre széket toltam a lábához.
-Nos akkor azt hiszem üljön le, és hallgatom.
-Figyelmeztetem ne csináljon hülyeséget a saját érdekében, nem szeretném bántani.
+Tartottam mit fog lépni agyamba már hárító és támadó varázslatok tucatjai furakodtak be.

+Remek csak használt a kis jelenetem kezdtem merően megijedni, hogy makacskodik még 1 sort.
-Khm. Először is ne aggódjon most már nem halhat minket senki elintézem +Azzal egy apró varázsigével megoldottam mindent.
-Nos igen vadász ennek örülök, jómagam mágus volnék.
-És tudom néhány vadász éppúgy megölne engem mint bármelyik vámpírt.
-De azt hiszem 1 oldalon állunk, immáron 287 éves vagyok, semmiség higgyen nekem hisz tudtommal van pár száz éves vámpír nem is kevés.
+Közben leültem Sonyaval szemben.
-Nos mikor annyi idős lehettem mint maga, a klánomat és szerelmemet megölte egy vámpír klán, persze mi se voltunk különbek.
-De azt hiszem ennek ellenére se ölök meg egy vámpírt csak úgy, ebben különbözünk.
-Tudja ők is valaha emberek voltak, persze az örültekkel végzek, de aki tudja hol a helye azt inkább békében hagyom, elvégre ez 250 éve működik. A vérfarkasok okosabbak általában annál, hogy örülten viselkedjenek. Legalábbis tapasztalataim szerint.
+Magam is meglepődtem mennyire felszabadultam, de örültem,hogy végre valakinek mesélhetek bármiről.
-Szóval velem azt hiszem ez a helyzet, elkellenek ebben a városban is ismerősök, és gondoltam ön több vadászt esetleg 1-2 mágust ismer, sőt talán még azt is tudja mennyire kedvelik az éjszaka lényei eme várost mert nekem fogalmam sincs.
+Remélem sikerül megnyugtatnom. Ábrázatomon mágiámmal folyamatosan békésebb kisugárzás próbálok kelteni.
-Nos miután elárulta hogy ki maga, és remélem nem a mágus ölő fajtából. Azt hiszem békésen haza engedhetem, ha elakar menni hát tessék, de tudja ha segítség kell és az a jó célt szolgálja a vadászok számíthatnak rám.
-De ha az itteni vadászok eszetlen barbárok akkor azt hiszem nem leszünk jóban.
+Most felvettem egy kicsit ijesztőbb arcot de szerintem a nő minden szavam értette.
-Nos a döntés az ön kezében van.

+Na kellemes mondhatom épp az érzelem mentes robot barbár asszonyt fogtam ki.
-Hát megértem önt, soha nem örültem annak ami vagyok de ha már mágus vagyok szeretném a jó oldal felé billenteni a tehetségemet.
-Sajnálatos, hogy bizonyosan harcolunk majd egymással, de remélem sikerül másképp megoldanunk.
-Tudja nemmindenki gonosz azért mert más.
-A hatalom igen sok embert gonosszá tesz de nem mindenkit.
-Sajnálattal halom eme szavakat az ön szájából.
+Hm nem tudom hogy győzhetném meg.
-Nos rendben van hát akkor viszont látásra sonya jó volt önnel.
+Muszáj megtennem életem lepergetni előtte.
Majd elhaladva mellette, megérintettem a vállát és lepergettem egész életem hátha ez segít.
Nem tudom mért tettem talán valami belső sugallat tán a hasonlóság rég elhunyt szerelmem és közötte nem tudom.
De háttal Sonya-nak megáltam és csak vártam......

+Elszomorít de ez van. Semmi másra nem vágyok csak haza menni és berúgni de úgy igazán.
-Várjon Sonya ezt hagy adjam oda a névjegyem bármikor hívhat a viszont látásra.
+Hát hiába minden szóval ezt gondolják rólam.Elszomorít, most nagyon kavarog a fejem, gondolkodom sajnos mi mágusok ilyenek vagyunk.

*** Átkötés ***

Fogalmam nincs, merre is induljak, amikor kilépek a kávézóból. Nem is figyelem az utat az első percekben, csak megyek, az orrom után, belső világom háborgása felemészti minden energiámat. Percekbe telik, mire kilátok a fájdalom és kétségbeesés hullámai mögül, s már nem csak automatikusan kerülgetem a járókelőket.
Alig pár lépés után egy buszmegálló látványa rángat vissza teljesen a valóságba. A csinos kis átlátszó esőbeálló plexi falán vázlatos várostérkép, a különböző busz és egyéb vonalakkal, a látnivalók, és fontosabb pontok megjelölésével. Előhalászom a háromnapos salátává degradálódott Martigny térképemet, s a kettővel együtt egy elég jó képet alkotok a lehetőségeimről, s tervet készítek a nap további, már igencsak rövid felére nézve.
Elsőnek visszabuszozok a városközpontba, s egy automatánál nagyobb mennyiségű készpénzt veszek fel. Nem jó dolog magamnál tartani, de mostantól ritkán kívánom használni a hitelkártyámat. Aztán megcélzom az első túraboltot, a veszek egy hálózsákot. Még megkeresem a könyvtárat, ahová holnap menni akarok, s aztán felszállok egy buszra, mely egy kis peremvárosba, hegyi falucskába visz ki. Itt keresek egy még nem lakott nyaralót, s annak teraszán éjszakázom a hálózsákban. Így nem vagyok emberek között, ha mégis rám törne a végzetem, kisebb eséllyel keverek bajt.

*** Könyvtár ***

Másnap gyűrötten, de elszántam váltok jegyet a könyvtárba, s ott keresem a 22 évvel ezelőtti helyi lap nyári számait. Tudom, hogy a nyaralás után történhetett az eset, hisz különben Claus aligha mehetett volna külföldre, amíg a nyomozás folyik. Elmélyülök a keresgélésben, majd kijegyzetelem, hol találok anyagokat, s nekiállok az elolvasásuknak, de nem akarok mindent egy nap alatt a fejembe tömni. Sok szünettel, gondolkodással, tépelődéssel telik a nap, s kevés evéssel, mert nincs nagyon étvágyam. Éjszaka ugyanúgy és ugyanott „csövezek”.
Így telik el pár nap, s közben persze megpróbálok az apám nyomára bukkanni. Már tudom, melyik iskolába járt, kik voltak az osztálytársai. Végül egyik nap ötletként beregelek egy pár közösségi portálra, s ott próbálkozom. Magam sem számítok rá, hogy az egyik helyen ráakadok, de a főbb adatok passzolnak.
Claus jelenleg Bern mellett él, s boldog, három gyerekes családapa. Ennyit arról, hogy hiányzik-e neki egy felnőtt, soha nem látott gyerek.
Izgatottam beszkenneltetem az egyik fényképet anyámról és Clausról, majd egy saját fotóval együtt felteszem a személyes képekhez, majd megjelölöm Claust ismerősnek, s várok, közben a cikkeket olvasom.
Aznap délután érkezik tőle egy üzenet, s megkezdődik az első párbeszéd.
„Ez valami vicc?”
„Bárcsak az lenne! Örökölhettem tőled valamit, ami veszélyt jelent rám nézve?”
„Beszélnünk kell!”
Erre már csak a mobilszámomat adom meg, s várom a hívást. Nagyjából egy óra múlva cseng ki.
- Martin?
- Igen.
- Hogy találtál meg?
- A fényképet találtam meg, s amikor ránéztem megéreztem, hogy te vagy az.
A másik oldalról hosszú hallgatás.
- Jövőbelátás? Telepátia?
- Igen.
Egy hatalmas sóhaj.
- Fiam, veszélyben vagy, valóban. Nincsenek rémálmaid?
- De vannak. Nagyjából négy napja tudom, mi fog velem történni. Utánad jöttem Svájcba, s összeakadtam egy vadásszal.
Egy nyögés.
- Apa, az a nő tud a 22 évvel ezelőtti ügyedről is, meg akar találni. Ti is veszélyben vagytok. Nem akarok belemászni az életedbe, csak azért kerestelek meg, hogy figyelmeztesselek! Nyomozó, és vadász. Meg fog találni! – hadarom egy szuszra.
- Köszönöm, hogy szóltál. Akkor elutazunk egy időre külföldre. Ezen a számon elérlek, vagy a neten, ugye?
- Igen.
- Martin, keresd meg a falkát a városban! Írok egy pár címet neked üzenetben, ahol próbálkozhatsz. Ők segítenek majd.
- Köszönöm!
- Most megyek, mert sürget az idő. Gyorsan kell lépnem.
- Vigyázzatok magatokra!
- Te is!
S ennyi. Nagyot sóhajtok, leteszem, hátradőlök a széken, s lehunyom a szemem. Eddig jó. Eddig ez így jó. Hogy velem mi lesz, az fele ennyire se érdekel, de a három gyerek …