Metropolisz leírása

by **Mesélő** Vas. Feb. 08, 2009 10:28 pm

A Metropolisz

A Város

"Reds vérszagot érzett. A golyók mögöttem csapódtak a falba. Futottam a életemért, átbotladozva kihalt házakon,kiégett épületeken, befordulva egy sarkon. Zsákutca. Az utat egy téglafal zárta el, tetején szögesdróttal. közeledő lépéseket hallottam magam mögött, és azt, ahogy tárat cseréltek a géppisztolyaikban.
A fal felé rohantam és ugrottam. A kezem megragadta a szögesdrótot, és bár összevagdostam, sikerült fellendülnöm. A tüskék a mellkasomba vájtak, széttépték a farmerom. Véreső közepette zuhantam le a másik oldalon, és a levegő kiszorult belőlem, ahogy hanyatt estem az aszfaltra.
Ezen a oldalon sötétebb volt. Az épületek magasabbak voltak, az ég csak távoli, kék csík. Zörgést, kattogást hallottam. Az utca mozgott, csomós kezek lökték a magasba a rácsokat. Bőrtelen, rothadó testek jelentek meg. Egy kéz ragadta meg a bokámat. Elrúgtam magam, megláttam egy tűzlétrát, és fölmásztam.
Reds is átjött a falon, belefutott a bőrtelen testekbe. Pánikszerűen lőtte a sorozatokat. Géppisztolyokat téptek ki a kezükből és zúzták szét. Fejek törtek be. Karokat téptek le.
Felfelé menekültem a létrán. Egy vigyorgó lény követett, karomszerű kezével utánam kapkodva. Egyre feljebb és feljebb másztam. Emeletek százain át, cikkcakkban. A lény végül feladta. Kimerülten rogytam a tetőre. A város körvonalai látszottak minden irányban, ameddig elláttam. Egy fekete hold függött a háztetők fölött."

A város a valóság szétesésének központja. A nagyvárosok nyomornegyedei és romos központi részei nyitva állnak a Metropoliszra.
Mintha minden város megpróbálná utánozni a new yorki Harlem vagy Bronx, Délkelet – Washington, Bangkok, Amszterdam, a los angelesi Watts vagy a berlini Kreuzberg lepusztult központjait. Az ilyen helyeken a Fátyol elsorvad a Metropolisz számára. A nyomornegyed a város értelme.
A Lictorok, börtönőreink régen rájöttek, hogy a városok menekülési kisérletek. megállították a városok növekedését. Rómát a barbárok zúzták szét, amikor a Lictorok megelégelték a város növekedését. Csak a 18. században veszítették el a irányítást a Lictorok, és a Párizs, Londonhoz hasonló nagyvárosok létrejöhettek.
A városok számos rettenetet fogadnak be, amik a mi valóságunk szülöttei. A New Yorkhoz, Kalkuttához és Mexikóvároshoz hasonló túlnépesedett, kaotikus helyek a rettegést hozzák világunkba. Ott az emberek fantáziái és rémálmai valósággá válhatnak, ugyanúgy, mint az olyan helyeken, ahol a Fátyol gyenge. A Határnép és a Nachtkaferek a mi világunk és a Metropolisz közötti határon születnek.
A halálangyalok és a razidok elvesztett poklaikat teremtik meg városainkban. Összegyűjtik a bűnösöket és az emberi söpredéket, üres raktárházakba, földalatti alagutakba vagy irodaházakba viszik őket, ahol a rémálmaik valóra válnak. A városok lakói között könnyű támogatókat találni, akik készek elrejteni a kínzókamrákat tisztességes cégek vagy kormányintézmények nevén. A „Gyermekek Menedéke” Angliában egy segélyszervezet, amelynek kórházai és árvaházai Chagidiel halálangyal kínzókamráit rejtik. A Donovan Tröszt az USA – ban és Németországban szintén olyan cég, amely razidokkal és halálangyalokkal működik együtt.

A Határvidék

A másik oldal lényei saját épületeiket adják a városainkhoz. Az Arkónok szolgáinak olyan házai vannak, amik a metropoliszi fellegvárakra nyílnak. A halálangyalok házai kapuk Infernó és a purgatóriumok felé. Ezen házak némelyike mindenki számára látható. Másokat csak bizonyos emberek láthatnak, vagy bizonyos időpontokban. Ezeken a épületeken belül mindenki legalább részben átlát az illuziókon. Számos ilyen épület van New Yorkban, Londonban, Párizsban, Berlinben és más városokban. A 70 – es években a német okkultista, Joanna Kocher, számos épületről feljegyzéseket kézsített, majd nyoma veszett.
Amikor egy ház Metropoliszra nyílik, egyszerre létezik a mi világunkban és a Metropoliszban, olyan hely, ahol a síkok találkoznak. Köveztkezzen néhány példa a síkok ilyen határvidékeire. A régi new Yorki metróállomás röviddel azután lett átjáró, hogy lezárták, számos erő összeolvadásának eredményeképpen. Kapu a Metropoliszba. A ház a Rue de Sevigne – n egy Arkón által teremtett kapu. Az islingtoni lakótömb egy olyan kapu, ami az ottani pusztulás és erőszak hatására nyílt meg.

Metropolisz

A fellegvár fekete hegyként emelkedett előttem. A legmagasabb torony eltűnt a város fölötti felhőkbe. Messze fönt fények villództak. Ahogy közeledtem, elvesztettem a nézőpontomat. Az épület fekete fallá változott, ami elsötétítette az eget és elnyelte a láthatárt. Sötét kőhalmok, rozsdás, öreg gépek, romos épületek és acélcsövek labirintusa zárta el az utamat és tette lehetetlenné, hogy elhozzam a tulajdonomat. Ősrégi szögesdrót alkotott hálót a szikkadt kő fölött.
Csak azt tudtam, hogy úton voltam arra, föl a legmagasabb tornyokba, ahonnan a fények kitekintettek a városra. Mászni kezdtem fölfelé, lépcsőkön, üres gyártermeken, acéllétrákon szűk aknákban, ingó párkányokon tátongó repedések fölött. Sokszor jutottam zsákutcába és fordultam vissza. Az árnyékokban farkasszerzetek és feroccokat láttam. Az órák napokká, azok hetekké nyúltak, és számomra az idő elvesztette jelentőségét. Az erkélyekről lenéztem a városra, amely messze alant terült el, sötét felszín, melyet csak itt – ott pettyez fény.
Végül túljutottam a romokon, és elértem a lakott részeket. Fátylas lények mozogtak, halvány árnyak sötét üvegablakok mögött. A folyosókat suttogás töltötte be. Továbbmentem, fölfelé a fellegvár tetejére, ahol tudtam, hogy a sötét Magisztrátus rám várt.

Metropolisz sokak szerint az ősi otthonunk, megrontott kivetülése, a Föld összes városának alapja vagy fordítva. Az ős város talán nyüzsgő, gyönyörű hely volt mielőtt a Teremtő kétségbeesésbe taszított minket. Talán a Metropolisz mindig is sötét rom volt, amit azok az istenek teremtettek, akik mi voltunk. Minden város Metropolisz része vagy a Metropolisz minden város része. A városnak nincsenek fizikai határai. A végtelenbe nyúlik minden irányba.
Itt – ott a mi világunk részei ékelődnek a Metropoliszba. A háztömbjeink, utcáink, kocsijaink, villamosaink kis enkválékat alkotnak a sötét felhőkarcolók és a kőlabirintusok között.
Amikor egy városban elvékonyodik a Fátyol átlátunk helyenként a Metropoliszba.Ritkán pillantunk meg másik várost a mi világunkból, mert a Metropolisz városa olyan hatalmas, hogy világunk várostöredékei messze vannak egymástól.
Hatalmas épületek nyúlnak a mennybe és azon túl. Óceánnyi terek, ezeremeletes házak, amiket zegzugos sikátorok és tűzlétrák kötnek össze, agyagból és téglából, fából, kőből és vasból, acélból és üvegből álló épületek egyaránt léteznek. Elhagyatott géptermek, amiket por és rozsda borít. Az arkónok tíz fellegvára hegyként tornyosul a város fölé, amely sárgásfekete szmogba burkolózik.

Az élő város

Metropolisz egyes részeit még lakják emberek, de ők is ugyanolyan vakok, mint mi, mindegyik saját kis valóságának foglya, csak a város kis részét képes látni. A legtöbben a mi világunkból származók, akik valahogy betévedtek a Metropoliszba, és nem tudták elhagyni. Nem tudatos, érző lények, akik megszületnek, élnek és meghalnak mint a hétköznapi emberek. Kis bandákban vadászként és dögevőként élnek a romok között. Gyanakszanak a idegenekre. Más lények is élnek itt, akik réges régen szövetségeseink vagy szolgáink voltak, vagy a ember Bukása után jöttek ide.
Néhány elzárt területen a város újjáéledt. A romok között szigetként elszórva itt – ott találhatók lakott területek. Többhetes, a lepusztult, romos területen való kószálás után hirtelen kibukkanhatsz egy utcára, ahol zajlik a szokott élet. Néha ez a mi világunk része, és a alvók nem érzékelik maguk körül a romokat. Más esetekben valóban a Metropolisz részei, amiket talán egy ember véd, aki képes átlátni a Fátyolon, és távoltartani a azghoulokat és fosztogatókat.
A városban a leggyakoribb lények az azghoulok, az emberiség ősi szolgái, akik ide kerültek, amikor minket bebörtönöztek a korlátozott valóságba a Bukás után. Átvették a helyünket, és nem örülnek látogatásainknak. Néha a azghoulok átlépnek a mi oldalunkra, hogy kínozzanak és kellemetlenkedjenek nekünk. Szórakoztatónak találják a Alvók jelenlegi vakságát, és minden lehetőséget kihasználnak, hogy megszégyenítsenek, vagy jót mulassanak a rovásunkra.

A Romok

Metropolisz legnagyobb része szellemváros, tolvajok, gyilkosok, démonok, ragadozók és dögevők otthona. Nagy területek hevernek romokba. Talán mindig is romok voltak, senki sem tudja. Más területek lassan omladoznak. Hatalmas részek elhagyatottak. Paloták amik évezredek óta üresen állnak. Kihalt, csöndes utcák. Hatalmas ipari komplexumok, amik rozsdásodnak és fokozatosan széthullanak.
Még több évezrednyi rossz gondoskodás után is lehet kincseket találni a Metropolisz romjai között. Fosztogatók nemzedékei képesek megélni abból, amit a romok között találnak – furcsa gépezetek, bútorok, amik ellenállnak az időnek, teljes blokkok, amik sértetlenül vészelték át az idő mulását. következzék néhány helyszín. Ne feledd, hogy ezek messze vannak a mi világunktól, és csak a Fátyolon átlépni képes személyek tudják elérni őket. Vagy Különleges Helyekről vagy a Fátylat befolyásoló tárgyakkal lehet a Alvóknak elérni öket.

Információk és legendák a Metropoliszból

A világ alvóinak és természetfeletti lényeinek mind más, más a teremtésmítosza van ezek bizonyos vonalakban megegyeznek másokban nem. A eltéréseknél valahol a eltérések között keresendő a igazság és valószínűleg található is. A alábbi írás a metropoliszi szájhagyomány útján terjedő információkat és legendákat foglalja össze.

A hamis világ

"Megdöbbentő felfedezés volt az érzékeléskutatás terén. Bizonyos ultrahang – frekvenciák megváltoztatták a önkéntes kísérleti alanyok látásképességeit. Színérzékelésük megváltozott. Új formákat láttak, sőt, néhányan egy negyedik dimenziót is érzékeltek a szobában. Szenzációs volt. éppen befejeztem egy beszélgetést a témáról a Medical Science Journal szerkesztőjével, amikor a feketébe öltözött férfiak megjelentek az irodámba.
Késő éjszaka jöttek, amikor én voltam az egyetlen az épületben. Három férfi, sötét öltönyben. Átlagos embereknek látszottak, valami mégis volt bennük, amitől reszketve, meredten ültem az asztalomnál, míg ők bezárták az ajtót, behúzták a függönyöket és felhangosították a rádiót.
Egyikük zongorahúrt húzott elő, és lassan körém tekerte, annyira szorosan, hogy moccanni sem tudtam a székben. A húr a testembe vágott, vérben ázó cafatokra szaggatta az ingemet. Alig éreztem a kínt. Acélkarok fogták a nyakamat és verték péppé a fejemet az asztallapon. Szétverték a számítógépeket, kitépték az összes papírt az iratszekrényekből és elégették azokat. A szoba füsttel telt meg.
A világ megfordult körülöttem. A füstön keresztül valami olyasmit pillantottam meg, ami nem az irodám volt. Kivonszoltak az ajtón, végig kanyargós, szűk járólapokon és létrákon oda, ahol a liftnek kellet volna lennie, és kinyitották az ajtót, ami mögött az üres liftakna ásított. A mélység vihara üvöltött a fekete, végtelen semmibe, ami alattunk látszott. Lelöktek, és holttestem a lángokba zuhant."

A valóság hazugság. A világ amit látunk, csak arra szolgál, hogy elrejtsen egy nagyobb és félelmetesebb valóságot. Az érzékeink nem elég élesek ahhoz, hogy észleljék a valós világot. Elménk túl sérülékeny ahhoz, hogy elviselje a külső valósággal való szembesülést. Így tudat alatt félretesszük az érzékelt információk zömét, és csak azt látjuk, ami nem zavar túlzottan nagy mértékben.
A világunk egy nagyobb valóság része, nem teljesen hamis, csak hiányos. Valószínűleg nem egy valóság létezik, hanem több, és ezek a szabályok a valóságnak csak egy töredékét írják le. A metropoliszi legendák szerint a Metropolisz a földön létezett tökéletes városnak a megrontott és megszentségtelenített mása ami a ember Bukása után jött létre. Az emberiség kollektív tudata ezek után a összes várost a Metropolisz mintájára építi, amely bár már régen nem tökéletes még mindig a legjobban hasonlít a Bukás előtti tökéletes Ős Városra. Ezért városaink a Térszínkronításnak köszönhetően a Metropolisz, az időn és téren túli hely, az összes város alapjának csendes hátsó udvarai. Metropolisz a mása a emberiség szülőhelyének, kanyargó utcák, kő és acél felhőkarcolók végtelen városa. Nagyvárosainkban általában csak a legártalmatlanabb részei pillanthatók meg. Temetőink és haláltáboraink szintén egy nagyobb valóság részei, a pokol előszobái, ahová egyébként csak a halálunk pillanatában juthatunk.
Mivel csak az események töredékét érzékeljük, gyakran képtelenek vagyunk megérteni a világ működését, az okot és okozatot. Egy autóbalesetet látunk, holott a sofőrt azghoulok kergették halálba, vagy tudat alatt egy átoktól igyekezett megszabadulni. Tűz üt ki a cigányoknál, és mi egy piromániást vagy rasszistát keresünk, aki ezt tehette, holott a mi idegengyűlöletünk tépte fel a valóság szövetét és engedte be a pokol lángjait.
A mi elménk és érzékeink tartják fenn az illúzíót. Ha új módon kezdjük látni a világot, észlelhetjük az addig elrejtett dolgokat. Erre csak kevesen képesek, legtöbbünk megőrül, ha túl kell látnunk mentális korlátainkon.
Néhány hely és helyzet akaratlanul is arra kényszerít, hogy lássuk a igazságot. Ahol a legszörnyűbb dolgok valóságosak, kínzókamrák, haláltáborokban és elmegyógyintézetekben az illúzió szertefoszlik,és átlátunk a Fátyolon a valóságba vagy a Metropoliszba. A gyilkosság, háború, betegség és szélsőséges érzelmek szintén tisztánlátásra kényszerítenek.

by **Mesélő** Vas. Feb. 08, 2009 10:36 pm

Az emberiség fogsága

„Valaha az emberek istenek voltak. Tisztán láttunk, és képesek voltunk cselekedni. A „Teremtő” azonban ellopta istenségünket, és elzárta érzékeinket.”
„Vakok lesztek az igazságra, csak azt látjátok, ami hamis. Hatalmatok ikerlelketekbe száll, és soha többé nem lesz részetek, mondá a „Teremtő”, és a valóság börtönébe zárt minket. Bukott angyalok vagyunk, hajótöröttek egy hamis valóságban, amely még fogságunk tényét is elrejti előlünk. Évezredekig azt hittük, egyszerű halandók vagyunk, akiket felsőbb hatalmak uralnak. Rövid életet éltünk, és elviseltük az égő purgatóriumokat anélkül, hogy valaha is az Igazságról kérdeztünk volna.
- Theodor Mimesis „Emberi gnózis”

Az emberiség nem volt mindig tudatlan. A történelem hajnala előtt olyan érzékeink voltak, amik képesek voltak a teljes valóságot érzékelni. „Istennek” születtünk, uralkodtunk az anyag fölött. Földi létezésünk, és a valóság érzékelésének a elvétele fogság. Azon kevés ember, akik képesek a Fátylon átlátni és átjutni idővel elérhetik a való világot s megvilágosodva visszanyerhetik istenségüket.
A valóság érzékelésének számos módja van. A leggyakoribb a „Teremtő” köré összpontosul. Ő vakított meg és börtönzött be minket régen. Bezárt minket abba a valóságba, amit most érzékelhetünk. Senki sem tudja ki volt a „Teremtő”, vagy hogy létezik – e még.

Néhányan azt mondják ő teremtette a világot, vagy legalábbis a mi kis részünket, és Alkotónak nevezte magát. Talán azért korlátozott minket, mert a hatalmát veszélyeztettük. Talán megszegtünk valamilyen szabályt. Talán a „Teremtő” ember, aki saját fajában veszélyt látott. Bármi legyen az ok, átkot helyezett a testünkbe, egyenesen a génjeinkbe, egy átkot ami korlátozza a látásunkat. Mostanáig keveseknek sikerült megtörni az átkot. Segítői, az arkónok és lictorok segítségével a „Teremtő” tudatlanságban tartott minket . De változnak a idők.

E világfelfogás szerint a „Teremtő” a 18. század vége felé elvesztette az uralmát a börtönünk felett. Gondosan megtervezett hiedelemrendszerei megkérdőjeleződtek. A következő száz év alatt az összes régi világnézet összeomlott. A számos teremtésmítosz, amiket a „Teremtő” alkotott, félre lett dobva. Egy utolsó, kétségbeesett kísérletként az emberek tudatlanságban tartására az arkónok megalkották Darwin fajelméletét, mint az ősi mítoszok fejlettebb példányát. Ennek kellett eredetet adni az emberi fajnak, hogy az ne kutassa a múltját. A mítoszok helyett az új hiedelemmel, a tudománnyal akartak minket megvakítani.

De ez nem működött. A 20. század elején a bukás nyilvánvaló volt. A „Teremtő” eltűnt, elmenekült, vagy meghalt. Senki nem emlékezett, hogyan vagy mikor. Egyre többen kérdőjelezték meg a valamikori létezését is.

A növekvő városokban a Metropolisznak egyre több kapuja nyílik. A nyomornegyedekben és a duzzadó gyártelepeken újra megteremtődtek az emberiség ősi körülményei – a sötét, nyüzsgő város. egyre több hely van, ahol a Fátyol elvékonyodik és átlátunk vagy átléphetünk a Metropoliszba. Részben visszanyertük képességünket hogy alkalmanként átlássunk a Fátyolon, de ez hatalmunk hiánya miatt inkább rémisztő.

A halálon túl, Infernóban Astaroth fölébredt. Ő volt a teremtő sötét ikertestvére. Kereste testvérét, de csak elhagyott paradicsomokat talált, zavart, céltalan szeráfokkal. Poklot pokol után kutatott át, de csak port és henyélő halálangyalokat talált. A hit haldokolt vagy halott volt. Az emberek megteremtették saját poklaikat. Astaroth összeszedte kárhozottakból álló légióit, fizikai alakot öltött, és belépett a világunkba a „Teremtőt” keresve, aki nélkül nem létezhetett. Astaroth saját hatalmát veszélyben érzi a egyre több ébredő ember miatt. Egy apokaliptikus háborúra készül, ami visszataszít minket a tudatlanságba. Tábornokai Afrika, Kelet – Európa, Latin – Amerika és Közel – Kelet titkos helyein gyűjtik seregeiket. Ő maga kétségbeesetten folytatja a „Teremtő” keresését.

Nem ő az egyetlen, akinek felkeltette a érdeklődését a felébredő emberiség. Az arkónok és számtalan lictor több évezredig őrködött fogságunk fölött. Ők egykor a „Teremtőt” szolgálták, de most uruk eltűnt.
Amikor a „Teremtő” eltűnt, az arkónok harcolni kezdtek egymással a kozmosz vezetéséért. Ebben a kaotikus harcban négyük megsemmisült vagy elűzetett. Így már csak hatan élnek Metropolisz sötét fellegváraiban, ahol vég nélkül áskálódnak egymás ellen.

A lictorok vagy tovább dolgoznak az emberiség tudatlanságban tartásán, vagy csatlakoznak Astarothhoz az Apokalipszis előmozdításában. Az arkónok irányítják a saját lictoraikat, és belharcaikban használják fel őket. Astaroth poklainak halálangyalai szakítottak urukkal. Belépnek a világunkba, hogy megalkossák saját purgatóriumaikat. Otthontalan szeráfok menekülnek világunkba a pusztuló paradicsomokból.

Tudunk az arkónokról, lictorokról és halálangyalokról, mert történetük összefonódik a miénkkel Közel éltek hozzánk, éppen a láthatón túl. Azonban más lények is erre néznek. Néhányukra emlékszünk a mítoszokból, mások ismeretlenek, néhányukat fel sem foghatjuk. Céljaik változóak. Vannak, akik fel akarják nyitni a szemünket, hogy lássuk a valóságot, mások ezt akarják meggátolni. Vannak, akik játékszernek tekintenek minket, vak egereknek, amikkel szórakoznak, majd megölik őket. Láthatóvá lettünk az azghoulok számára, akik hatalmunk idejében szolgálóink voltak. Most bosszúra vágynak, és élvezik régi uraik megszégyenülését.

A rohamosan ébredő emberiségben egyre többen látják a valóságot, de kevesen használják. A biztos bezártság évezredei miatt nem akarunk tisztán látni. Legtöbbjük becsukja szemét. Néhányan látnak és megőrülnek . Páran érzékelik a valóságot és megpróbálják visszanyerni istenségüket. Addig azonban hosszú az út, és az istenség nem mindig olyan, mint amilyenre számítanak.

Démonok és démoni megtestesülések

A bölcs szó görögül démont is jelent a „Teremtő” állítólag bölcs volt akkor démon is egyben ?
Mind a Szeráfok, Angyalok, Halálangyalok és más démoni teremtmények nagy mennyiségű spirituális energiát hordoznak mintázatukban és a mélyumbra esszenciáját. Ennek következményeként nehéz megkülönböztetni a megtestesülésüket a különbség a szándékukban van.

- A „Teremtő”
- Astaroth (teremtő sötét ikertestvére)
- Arkónok
- Halálangyalok
- Angyalok
- Lictorok
- Szeráfok
- Egyéb kevésbé ismert démonok, démonszolgák.

Metropolisz leírása

Metropolisz leírása

Re: Metropolisz leírása