Az utcák forgatagában

Elég élesen fordulnak ki az étterem parkolójából,s még talán szóvá is tenné...ha nem vezetne ő is ilyen elvetemült módon. Katica szokta mindig mondani neki, hogy mellé kész védőfelszerelésben kell beülni dupla biztonsági övvel,s talán többnyire ezért ódzkodott mindenki, ha ő került a volán mögé. De csak azért mert megszokta, hogy motoron nem kell alkalmazkodni senkihez, s ő valahogy ilyetén vélekedik a négykerekűekről is, noha a legtöbb ember ezért aligha van oda. Még alig észrevehetően mintha mosolygott is volna a gondolaton, hogy talán mégis van valami vonzó a férfiben. Egy ideig csak néma csönd, ami rájuk borult az autóban,s ezt a férfi törte meg. Nem nézett rá, hanem a kinti neonfényeket és elsuhanó autókat figyelte,s az a felvillanó szempár sem kerülte el a figyelmét.
~Mi a...bizonyára képzelődöm...hosszú napom volt...~gondolta,s kissé valóban fáradtabbnak érezte magát a szokottnál, de tudta, hogy most még nem pihenhet, még nem. Főleg egy ilyen alakkal alig fél karnyújtásnyira maga mellett.
-Udvarias maszlagba burkolva?-volt hangjában némi tűzdelt cinizmus.
-Úgy véli eddig udvarias voltam? Hm...meglepne...de ha gondolja, akkor eztán lehetek nem udvarias is...nem szokásom kerülgetni a dolgokat, én egyenes embernek tartom magam, mások szerint csak szimplán túl nyers vagyok...ahogy önnek tetszik.-kúszott egy lehelletnyit feljebb az egyik szemöldöke.
-Megváltó vagy ítélő? Tudja az én szótáramban ez a kettő elég távol áll egymástól...És honnan veszi, hogy épp a legjobb döntéseket hozza? Az én szótáramban ez a szó az önbíráskodásnál szerepel mellékjegyzékben...-voltak csípősek a szavai, de a másik már számolhatott valami ilyesmire tőle.
-Tévedni? Attól függ miben, kivel kapcsolatban...miértek és hogyanok...megannyi apró információk halmaza...-figyelte a lecsapódó sorompót, majd az elzúgó vonatot előttük. Majd a lámpa átváltott,s a sorompó felemelkedett előttük. Újra elindultak.
-Aludni? Nem köszönöm, nem vagyok fáradt és...ne vegye zokon, de a kelemmes kis vacsorája után még nem bízom meg önben, mégha ezen már jót is csámcsogott a vacsora alatt...a bizalomhoz idő kell...sok sok idő, és tenni is kell érte...-nézett most először oldalra a férfi profiljára miközben az az utat figyelve vezetett. Mintha egy mosolyfélét vélt volna látni egy pillanatra, az a tipikus tudtam hogy ezt fogja mondani mosolyt.
-Merre is van pontosan az úticél?-kérdezi, miközben feltűnik neki, hogy eltűnnek a fények,s lassan már kint járnak Martignyből. Valami különös érzés kerítette hatalmába,s nem épp a pozitiv fajtából. De ő választott, ő ült be a kocsiba,s most már nem fogja megkérni a másikat hogy forduljanak vissza, soha nem is volt az a betoji fajta, ám egy kis vészcsengő mégis mintha most megrándult volna valami apró cérnaszálon...
Aztán érezhetően lassítanak, majd megállnak az út szélén.
-Mi az, hogy ne szálljak ki?-kérdezte, ám egy kézmozdulat és a további események ajkára forrasztották a szavakat.
Kirajzolódott előtte is a fánál álló alak,s furcsálta, hogy az az arcát eltakarva haladt el a kocsi előtt. Szólni akart, sőt, ami azt illeti mintha a belső hang azt suttogta volna neki monoton, hogy menj, menned kell...amit igazán maga sem értett, csak egyszerűen érezte...
Ám mégis csendben hallgatta végig a kis közjátékot,s olykor el el kerekedtek íriszei.
Ám aztán mintha kimondták volna a varázs szót"felségterület". az egyszerű halandók sem beszélnek így, vagy rejtegetik ennyire magukat. Ma már a legutolsó maffia putriban sem így beszélnek az emberek. Valami mintha lavinát indított volna el...
Ujjai lassan siklottak az ajtóra, hogy ki tudjon szállni ha úgy érzi ez a helyes.
-Milyen felségterület? Milyen határokon vagyunk?-kérdezte s az alak is mintha furcsán mozdult volna a hangja hallatán, de a volánnál ülő férfi mozdulatai felgyorsultak,a másik alak eltűnt s ők már újfent úton voltak.
-Ki az a Miranda? Ki volt ez az alak? Milyen üzenet?-sziporkáztak a kérdései, ám választ nem kapott a férfitől. Újra úton voltak, ám nagyon felbosszantotta magát.
Váratlanul nyúlt ki a karja,s rántott két kézzel egy hatalmasat jobbra a kormányon, aminek következtében elég élesen tértek le az útról,s ha reményei nem csaltak, akkor a férfinek voltak olyan jók a reflexei, hogy rátaposott a fékre, még mielőtt valamibe belehajtanának. Remélhetőleg megállt az autó. Nem nagyon hagyott időt arra, hogy a férfi akárcsak szuszoghasson az események nyomán.
-ELÉG LEGYEN! Jobban teszi ha mindent elmond...-s pillanatok alatt került elő a fegyver eis, melynek csöve egyenest a férfi szemébe meredt kegyetlenül. A keze mégcsak meg sem remegett.
-Mi ez az egész? Hová akar menni? Ki volt az az alak? Ki az a Miranda? Milyen felségterület? Mi ez a különös üzenet? És legfőképpen....ki maga? Ne higgye, hogy szórakozom, ilyen közelről mégcsak meg sem remeg a kezem, hogy eltévesszem...nem szeretem a macska egér játékot, a bemutatkozása a boncteremben, a kis meghívója a vacsora most meg ez....mindent tudni akarok, érti? mindent...-sziszegte a fogai között,s a szikrázó lélektükrök is elárulhatták, hogy nem szórakozik, valóban elszánt...nagyon.

-Úgy gondolja, hogy azért van ekkora szám, mert így próbálom meg védeni magam? Ugyan, csak jobb szeretem kimondani amit gondolok, és szerintem nem ott tartanánk ahol, ha az emberek többsége képes lenne erre. Spanyol vagyok, nálunk az egész család zajos, ha annyira védeni akarnám magam, akkor begubóznék egy csigaházba, magamnakvaló lennék és kész...ne akarjon többet látni bennem mint ami valójában vagyok...-zárta le nyugodtan a gondolatát a kérdésre.
-S hogy mi változna, ha közel kerülne hozzám valaki?-szaladt feljebb mindkét szemöldöke.
-Semmi. Csak tudja kevés olyan elszánt ember van, aki másodjára vagy harmadjára is merne próbálkozni...nálam egyesélyes dolog nincs.- mondta színtelenül, de egy pillanatig mintha maga is elgondolkozott volna ezen. Valóban, voltak barátai, akikért tűzbe is ment volna, de nagyon kevesen voltak. És hogy érzelmileg ki mennyire állt közel hozzá a vőlegénye halála után?!Úgy senki...mert félt. Nem akarta megadni az esélyét annak, hogy mégegyszer át kelljen élnie egy olyan estét,s főleg, hogy azóta már vadász lett, nos, ez még inkább kizáró tényezővé tette számára a dolgot, elég, hogy önmagára vigyáz, mégha másra is kellene...nem tudta, képes lenne e rá. Vagy talán csak attól félt, hogy újra szeressen valakit, még ő maga sem tudta volna erre a választ...vagy csak szándékosan terelt, ha ez a dolog szóba került.

Kissé oldalra sandítva méri végig a másikat.
-Egyszerre mindkettő? Nem, valóban nem az a cél, hogy végül mindent elpusztítsunk, habár olykor nem tehetünk mást. De megváltoztatni? Az esetek 10%ában jó ha ez megtörténhet de én szkeptikus vagyok egyes dolgokban és nem tudom mennyire léteznek csodák...habár...-de itt inkább elhallgat, mert tudja jól, hogy ő egy másik világot is lát, ami egyre jobban beleolvad a sima hétköznapokba, de közel sem ugyanazt az arcát mutatja vérfarkasokkal, vámpírokkal és egyéb kedves kis lényekkel...
-A véleményem éppenséggel mondhatni ismeri, hiszen nem rejtem véka alá, az meg hogy az információkból mit szár ki a maga dolga, én annyit közlök, amennyit úgy ítélek, hogy a részemről tudnia kell...ha többet akar...próbálkozhat, de nem mondom, hogy biztos sikerélménye lesz...-egy apró cinikus mosollyal fűszerezi ezt meg.

Bosszantja a másikból áradó nyugodtság, még így is csupán egyetlen izzadtságcsepp mi megjelenik a halántékán, hogy szembenéz a pisztolycsővel. De mit várt volna, hogy legalább összeszarja magát a férfi a fegyver láttán? Aligha számított volna erre, akkor lepődött volna csak meg igazán, ha ez így történik.
~Még ilyen helyzetben is képes viccelődni? Megáll az eszem ezen a fickón...~gondolja, de nyugodtan tartja tovább magabiztosan a fegyvert.
-Ne szellemeskedjen Mr. Secret...mert a végén még elvesztem a maradék humorézékem is és véletlenül megtalálom húzni azt a pici pöcköt az ujjam alatt...-fenygetőzött, de ezt elég hatásosan volt képes kivitelezni.
-Nem, itt Ön az akiben nem bízom meg. Valóban dolgozni hívott, mindent elkövetett és én itt vagyok. De az iménti kis jelenet sem színházi előadás volt...ne akarjon átverni. Szinte semmit nem tudok sem magáról, sem a munkáról...és ez majdnem egyenlő a nullával, ami jelen pillanatban szart sem ér. És tudja rohadtul kíváncsi lennék miért vitte el a chipet már a laborból, hogy kerültek azok az akták az asztalomra, miért tűnt el az előző csoportuk tagja, miért volt olyan a hulla a milyen, miért vagyunk itt, mi volt mindez...tudja tele vagyok miértekkel, és ön kedves aligha azon van, hogy ezekre választ kapjak, csak gyarapítja ezt a kis halmazt...-itt fújtatott egyet.
-Ha akart volna...az ön helyében aligha tennék ilyen kijelentéseket, ugyanis jelen pillanatban nálam van a fegyver és nem magánál...-bök egy picit vele előrébb, hogy ezt tudatosítsa is, márha a másiknak eddig korántsem tűnt volna fel ez az aprócska kis tény.
-Ha nagyon akarnám, higgye el, el tudnám intézni, hogy nyomát se találják, avagy ne higgye, hogy olyan hülye vagyok, tudnék pár taktikát erre a kis problémára...ha akarnám.-gyerekes, de itt kissé a másikat utánozta szándékosan az előbbi kijelentése nyomán.
-De nem, nem vagyok ostoba, hogy kidekoráljam az autót, elég ha csak szimplán lábon lövöm, vagy az oldalába, mondjuk a bordáitól pár centivel lejjebb, ne feledje, ismerem az anatómiát egész jól, megtalálnám a megfelelő és biztos helyet, amit nem tévesztenék el, ilyen közelről...de rendben.-engedte le a fegyvert az ölébe.
-Nem teszem el, mert bizalmatlan szuka vagyok, de menjünnk, teázzon ha annyira akar, később is lelőhetem ha valami nem úgy alakul ahogy...-egyezettbele, majd hagyta hogy a másik elindítsa újból az autót.
-De ha átver...-szikráztak a szemei.
-De legyen...ideiglenesen bizalmat kap, ne játsza el...ismeri a mondást, könnyen jön könnyen megy...-mondja, majd azzal újból elindultak a sötét éjszakába.
-Szóval egy volt...-itt kicsit elgondolkozik, hümmög egyet.
-Honnan tudja, hogy tudom mindezt? Lenyomozott? Vagy majd erre is megkapom idejében a választ?-kérdezte, de furcsállta hogy a mellette ülő férfi tudja hogy vadász, vagy nem tudja és csak blöfföl, de akkor nagyon jól csinálja...de nem úgy fest, hogy így állna a helyzet. Tudja. Talán többet is mint elárul.