Orellana Shankar

1974 július havában született, a Mara folyó mentén egy kislétszámú törzsben, vagy most a pontosság kedvéért nevezhetjük Falkának is. Az Uktenák törzse volt a terület egyik kaernjének őrzője. Háromnegyedig telt a Hold, mikor a törzs a tűz köré gyűlt hogy elvégezzék a hagyományos rítust. Vajh közülük való e a gyermek. Garounak született e, s ha igen akkor milyen adományokkal indul majd útnak.
A sámán összekeverte saját vérét, lévén az ő ereiben tiszta Garou vér csordogált, némi tűz által megtisztított hamuval és azt a gyermek fülére, orrára, szemére és nyelvére kente.
Az ég felhőtlen volt, s a Hold barátságos fénye körbeölelte a gyermeket, aki tágra nyílt szemmel meredt az éjbe. A törzs tagjai köszöntötték Gaiat az Anyát, s a szellemidézés hatására megjelent Maratinga A Könnyű Szellő Szelleme. A gyermek anyja egy fahasábot dobott a tűzre, s pókhálót, apró madártollat, pihe ernyős virágokat fújt fel a levegőbe. Maratinga kacagva kapta fel az apró neki tetsző ajándékokat és messzire repítette, a pókfonálon indulni kész apró pókot, szerteszórta a virágmagvakat egyensúlyozó kis ernyőcskéket, s csak úgy saját kedvére játszott a szikrákkal és a madártollakkal. Majd visszatért és homlokon csókolta az apróságot. A szellemvilágban járatosak számára, a fátylon túl felizzott a jel … egy apró kis lángnyelv, a törzs jele, mely az összetartozást, a szeretet a természetet és még sok más Orellana szívének kedves dolgot jelképezett. Mert hogy ekkor kapta meg a gyermek az igazi nevét is. Orellana a Szélcsókolta Gyermek, immáron csak így emlegették. S a pici nem sírt fel az érintés nyomán. Fekete tincseibe belekapott a szellő, majd kacagva tovaszáguldott, hogy újabb örömet szerezzen magának. Vízfodrozással, fűszál hajlítással s bizony néha némi porkavarással is…

Orellana megtanult járni, beszélni. Gyakran szaladt nevetve a réten az előtte suhanó szellővel. Két kis karját előrenyújtva próbálta elkapni a szellemet, aki nyiladozó értelme előtt kedves női alakban jelent meg. Vigyázta s irányította lépteit. Meséket suttogott a fülébe a délutáni szunyóka idején. Dallamot duruzsolt a fák közt esténként. Körberajongta új védencét. S ott volt akkor is mikor a lány először alakult át. Orellana gyönyörű 16 éves lány volt, és egyre inkább érzett késztetést hogy messzire csatangoljon éjszakánként. Furcsa mód más szülő talán tiltakozott volna ez ellen, de ilyenkor anyja csak apró tüzet gyújtott és egész éjjel dalolt és csontokat dobált a dal ritmusára. Arra várt hogy megtörténjen, s ha megtörténik akkor mikor Orellana zavarodottan és félve hazatér ő mesélhessen neki az életükről. Ő döntött így, őt is így avatták be s nem bánta. Csodálatos és félelmetes élmény volt az első vadászat s még benne él a törzs öröme, s a büszkeség.

Sok mindenről mesélt a kislánynak. A természetről, az állatokról, az egyensúlyról, életről, halálról. A halál értelméről, s arról is hogyha meghal egy állat, mely az ő életüket táplálja annak lelke van s ettől a lélektől el kell búcsúzni, s meg kell köszönni hogy értük hagyta el az addig lakott testet.
Orellana egy éjjel hosszabb ideig maradt ki és anyja tudta, MOST fog megtörténni. A Hold pontosan a háromnegyedénél járt s mikor a legfényesebben ragyogta be a tájat felhangzott a kétségbeesett üvöltés….
A törzs összegyűlt és a vérmaszatos lányt hatalmas tábortűz és ünneplés fogadta. Egyik rítus követte a másikat. Szellemet idéztek köszöntőt mormoltak, énekeltek s a lány legnagyobb rémületére a törzs falkává alakult. Anyja maradt meg mellette emberként s ölelte át remegő büszkeséggel. Halkan suttogott a fülébe egy ősi rigmust mitől a lány szíve lecsillapodott, majd immáron egyre hevesebben és szédültebben dobogott fel. Anyjával egyszerre alakult át és csatlakozott „hivatalosan” is a csapathoz. Vére bódultan száguldott. Nem volt nála boldogabb.
Sokat tanult és éjszaka álmodott, Maratinga a maga kis bolondos módján mesékkel traktálta. Legendákkal, dalokkal, ősi titkokkal, varázslatokkal és rítusokkal. Megígérte vele marad míg követi Gaia útját, míg a Földet védi és jóvá teszi a rosszat.

Aztán eljött a nap és fehéremberek jöttek a területre. Felmérték, lefilmezték, lefotózták, sokat jegyzeteltek aztán elmentek. Azt hitték ennyi volt a beavatkozás tökéletes életükbe és már épp megnyugodtak, mikor helikopterek, teherautók, kamionok érkeztek és az építkezés megindult. A törzs harcba szállt de vesztettek. A kormány másképp döntött, és hiába a szokások, a hagyomány, a fehérek törvényei ellen nem volt megoldás. Behódoltak csak a kaern területét kérték cserébe a segítségükért. Vendégházak, parkolók épültek, odébb egy szálloda.
A földet feltúrták, elektromos vezetékeket fektettek, beton került a lélegző felületre. A folyó vize is megsínylette a változásokat. Orellana fiatal volt és naív. Próbált érvelni, könyörögni a tulajnak de az csak kinevette, s egy éjjel az irodájába csalva megerőszakolta a lányt. Orellana körmei a belső indíttatásra hagytak feltűnően mély nyomot a mérnök úr arcán. A sértés látványos volt és bűntetést követelt. Az építőmunkások szeme láttára vesszőzték meg a lányt mint régen a rabszolgákat. Másnap reggel a mérnök úr testét messze a fák közt találták meg…vadállatok tépték szét. Az esetnek nem volt folytatása.
Orellana nem bírt itt megmaradni. Bár a falka tartóztatta, de ez az élet már nem volt a régi. A törzs belesimult az új létbe. Felszolgálók, portások, takarítók lettek az új szállodában ha itt akartak maradni szeretett területükön, vagy elmehettek szabadon máshová…akárhová….
Hát beletörődtek és maradtak. Bár történtek tragédiák és gyakran meghibásodott a technológia a szállodában, mégis folyt tovább az élet. A fehérek a kontinens sajátosságainak tulajdonították az egészet. A legendákat, mégha ijesztőek is voltak inkább vendégcsalogatónak használták fel, s nem ért célt a törzs hogy bárkit is elriasszanak.

Orellana rájött hogy csak a saját fegyvereivel győzheti le a fehér embert. Tanulni akart. Szép volt és eszes. Összecsomagolta hát kevéske holmiját, papírokat szerzett a helyi hivatalokban, és az egyik kamionsofőrrel elvitette magát Európába. A végállomás Svájc.
Valamicskét gagyogott angolul, épp annyit hogy egy háznál házvezetőként elboldogult. A ház ura egyedül élt és tetszett neki a kedves szelíd teremtés, aki remekül főzött, bár új ízekkel gazdagította az eddigi étrendjét, de az összejöveteleken ez még jól is jött. A vendégei dicsérték az ízletes fogásokat, és kedvesen mosolyogtak a gyorsan tanuló lánykára.
A férfi építész volt, és mint később kiderült ökoházakat tervezett. Oberon Shankar is messziről érkezett. Apja svájci, anyja indiai származású volt. Az élet szétszakította a családot, és ő anyjánál nőtt fel, s csak később annak halála után költözött ide Svájcba. De apjával is csak néhány röpke évet tölthetett. Most már egyedül élt és kettős állampolgár lévén, a gondolatai is kettősséget mutattak. Nem volt még nő aki beleszeretett volna az alacsony szőke férfiba, aki szerette és tisztelte a természetet. Olyannyira hogy nem is költözött be a városba. Fent épített egy hatalmas három szintes csupa fa csupa üveg házat. A hegyoldalból hatalmas birtokot tudhatott magáénak, de egyetlen fűszálat sem tépett le, egy fát sem vágatott ki. A házának is furcsa alakja volt. Egy hatalmas évszázados fa köré épült. A fa ágai közt ritka madarak fészkeltek és meghagyta Orellananak hogy sosem zavarhatja meg a természet nyugalmát. A házban nem volt sok technikai berendezés. A nappal keltek és feküdtek. Az áramot napelemek biztosították és a ház pincéjében mini víztisztító működött. A nap szinte mindig besütött a házba, bármerre járt is. S a tető is úgy volt kialakítva hogy a Hold és a csillagok bekandikálhassanak. A hálószobák plafonját helyettesítette az ég. Sőt egy rafinált építészeti ötlettel a plafon kinyithatóvá vált, s csak egy szúnyogháló védte az alvót az éji rovaroktól.

Oberon Shankar érdekes könyvtárral büszkélkedhetett volna ha mások tudomására hozza gyűjteményét. A könyvtár két helyiségből állt, egy nagyobb szépen berendezett irodából, körben könyvespolcok tudományos művekkel, építészeti albumokkal, és egy rejtett kis fülkéből. A rejtekhely talán sablonos, talán nem, de egy elfordítható könyvespolc mögött nyílt meg. Orellana álmában látta meg a lehetőséget és egy délután kinyitotta az „ajtót”. Megrémült a tettől, de a vágya erősebb volt mint a félelme. Titkot sejtett és talált is. Odabent csupa olyasmire lelt mi lelkében az öröm lángjait lobbantotta fel. Apró kövek, növényi csomagocskák és régi fóliánsok könyvek. Farkas rajzolatú mozaikpadlón lépett áhítattal. A drapériákról farkasok pillantottak rá rémületesen vicsorogva, de ő csak visszamosolygott és karcsú ujjai finoman, érzéssel futottak végig az ősrégi könyvek gerincén.

Ezentúl kereste az alkalmat hogy egyedül maradva itt időzhessen. Oberonnak nem mert szólni a felfedezéséről, hiszen akkor talán el kellett volna mondania ki is ő és a Fátyol mindenek felett… Csendben tette házvezetőnői dolgát és nem ütötte alkalmazója ügyeibe az orrát. Mert ez szigorú szabály volt a házban. Voltak éjszakák mikor lehúzott redőnnyel ki sem mozdulhatott a szobájából. Tudta érezte hogy történik valami, éles hallása farkasokat vélt hallani, de ilyenkor a Holdra fogta az érzést s nyugtalanul forgolódta át az éjszakát. Álmaiban Maratinga rituálékat mutatott neki ahol Oberon volt a vezető, de Orellana nem mert hinni, nem mert bízni a „fehéremberben”.

Azonban még mindig magányos volt. Hosszú holdfényes éjszakákon az erdőt járta és legszívesebben társak után kiáltozott volna. Maratinga csitította álmaiban. Ígérte küld valakit akitől megkap majd minden segítséget hogy beteljesíthesse életét….. s megtalálja a FALKÁT…

Mígnem eljött az A Bizonyos nap.

Azt hitte Oberon a városban van és csak vacsorára jön haza. Az étel készen volt, a ház tiszta…nem volt semmi dolga…a kis fülke meg hívta csábította.
Hát engedett a hívásnak és egy elemlámpával felszerelkezve bezárta magát a fülkébe. Felkuporodott kedvenc kis sarokülőhelyére, és törökülésben térdére fektetett egy legendákkal teli könyvet. Remegő kézzel tartotta az elemlámpát és a világ megszűnt számára, ahogy halkan mormolva olvasta fel a sorokat. Maratinga ott lengedezett körülötte s szinte segített lapozni. A betűk is remegni látszottak a könyv széle izzott s Orellana bőre átforrósodott a láztól ahogy a szavak beléivódva szinte életre keltek.

Értette az idegen nyelvű szöveget s fel sem tűnt milyen folyékonyan olvassa.
Már csak az üvöltésre nézett fel és ereiben megfagyott a vér. Egy igazi testvér állt előtte, hatalmas hófehér fogakkal acsarkodott rá s kiverte kezéből a drága könyvet. Orellana rémülten dobta el a zseblámpát és a könyv után kapva magához szorította azt. A lelke mélyén tudta nincs más fegyvere és ő maga is átalakult, még mindig a könyvet védve. A lámpa fényében kísértetiesen izzott a két szempár és két mély morgás feszült egymásnak. Aztán elhangzott néhány szó és a lány tudata a semmibe hullott....
Egy ágyon tért magához s ott ült mellette aggódó tekintettel Oberon. Hidegvizes kendővel törölgette a lány arcát. A lány rémülten akart felülni de a férfi visszanyomta.
Orellana riadtan nézett rá, de elég bátor volt hogy beismerje tettét és a könyv sértetlensége felől érdeklődött. A férfi elmosolyodott és elmondta hogy rég tudta már hogy a lány bejár oda csak nem tudta mire vélje.
Lassan tisztázódott a helyzet s ettől a pillanattól kezdve másik világ tárult fel Orellana előtt.

Fogadott apja vállalta az életével járó összes költséget. Iskoláztatta, magánórákra járatta. Élettant, filozófiát tanított neki. Hagyta kóborolni a hatalmas birtokán. Lovat vett neki majd kutyákat. Orellana hihetetlenül boldog volt. Szorgalmasan tanult s fogadott apja mellett dolgozott. Házakat terveztek. Gazdag megrendelőknek ökoházakat építettek, akár a belvárosban is. Vagy épp repülőre ültek, és átruccantak Európa más országaiba tanulmányozni az ottani lehetőségeket. Orellana rájött hogy apja keze sok házon rajta van, és mind kellemes barátságos, és ami nem mellékes a mai energiaszegény világunkban, gazdaságos és környezetkímélő is egyben.

Oberon Shankar a mentora, tanítója lett. Ugyan csak idővel vezette be a helyi falkába de azok békésen fogadták a Kaern őrzőjének új tanítványát. S a lány nem csak „farkasul” tanult immáron hanem azt tehette amit szeretett. Egyszerre járt néprajz és építészeti szakra. Igaz nem volt könnyű élete mert rengeteg tanulnivalója volt, de a megélhetését biztosító építészet mellett kutathatta a legendákat a múlt varázslatos emlékeit és vigyázhatta a természetet.

Lediplomázott és szinte játszva lepte meg vizsgáztatóit a saját elképzeléseivel. Egy ügyes tanára szó szerint megvette tőle a diplomamunkáját. Ez volt első nagyobb keresete.
Még csak 25 éves volt és kész arra hogy új életet kezdjen apja nyomdokaiba lépve.

Nem feledkezett meg a Kenyában hagyott törzséről sem. Pénzt gyűjtött ügyvédekre rakta félre. Szerette volna megvenni a területet, hogy újra a vadonnak, s törzsének adhassa vissza.
Maratinga, tudta vele marad míg erről az útról le nem tér……..

Már el is olvastam.
Szépen írsz.
DE

1. Olyan nincs, hogy Amezonas.
2. Az Amazonas Dél-Amerikában folyik, ott pedig nem élnek négerek.
3. Már ott sem ennyire elszigeteltek a népek, hogy soha előtt hajót nem láttak.
4. Egy ilyen potyautast az érvényes rendelkezések alapján visszatoloncolnak.

Tessék leszedtem mindent ami nem volt jó és egy röpke mozdulattal áttettem a bölcsőjét Kenya varázslatos földjére.

Orellana rájött hogy csak a saját fegyvereivel győzheti le a fehér embert. Tanulni akart. Szép volt és eszes. Összecsomagolta hát kevéske holmiját, papírokat szerzett a helyi hivatalokban, és az egyik kamionsofőrrel elvitette magát Európába.

Hogyan szerzett Svájci vízumot, s hogyan fizette ki? Az rengeteg pénz egy ilyen lánynak, de még az egész törzsnek is.
Milyen jogon, s mennyi időre kapta?
Hány éves volt ekkor? (Ez úgy általában kérdés, hogy mikor hány éves volt, valami viszonylagos időrend nem ártana)



A nappal keltek és feküdtek. Az áramot napelemek biztosították és a ház pincéjében mini víztisztító működött. A nap szinte mindig besütött a házba, bármerre járt is. S a tető is úgy volt kialakítva hogy a Hold és a csillagok bekandikálhassanak. A hálószobák plafonját helyettesítette az ég. Sőt egy rafinált építészeti ötlettel a plafon kinyithatóvá vált, s csak egy szúnyogháló védte az alvót az éji rovaroktól.


Ez nagyon szép, csak nem működőképes. Én nagy híve vagyok az alternatív energiaforrásoknak, és az oköépítészetnek, de egy csupa üveg házat Svájcban csak napenergiával nem fogsz kifűteni.


Nos, összességében szép.
De ha neked úgy, hogy tizenvalahány évesen átjössz Svácjba, úgy, hogy sem a nyelvet nem beszéled, sem írni, olvasni nem tudsz, majd 25 évesen van két diplomád ... azaz elvégezted cirka 8-10 és alatt (és akkor még sokat is számoltam), az általános-, közép- iskolát, és a két egyetemet ... ja, meg még a falkadolgokat is ... és dolgozott is ...
Rakjál nagyonamgas intelligenciát magadnak, és egyéb plusz tanulást segítő mindenféle tápot, különben ez irreális.


Évszámokat, időrendi tagolást kérek!