Chantal Lussier (hárpia)

Denis Santain tevőleges életét Saint-Denis városában (8 km -re Párizs északi határától) kezdte meg 1112 –ben. Hogy hol született senki sem tudta.

Nyár volt, rekkenő hőség. A vásári forgatag elcsitult, az árusok pakoltak. A templom harangja megkondult, s amikor az utolsó mély hangrezgés is elenyészett, akkor hangzott fel a sírás. Az apátság fala mellett egy bokor által védett árnyékos helyen rejtették el a kosarat. Benne a csecsemő. Az egyik árus felemelte és megszemlélte a gyermeket. Kislány volt, olyan három négyhónapos forma. Hatalmas kék szemei könnyel teltek, a szája sarkából nyál csordult. Apró kezeivel az őt megtaláló arca felé kapkodott. Keservesen sírt.
A nő szívesen magával vitte volna, de mivel semminemű irattal nem tudta bizonyítani hogy az ő gyermeke így nem kockáztathatta meg a gyermekrablás vádját.
Bekopogott hát az apátság személyzeti ajtaján és átadta a szakácsnőnek, hogy talán a helyi apátnak lesz lehetősége arra hogy hivatalosan is örökbeadja valakinek.

Így mikor Suger apát másnap hazatért Párizsból gyereksírást hallott a cselédszállásról. Nem tudott róla hogy lett volna a háznál várandós asszony így utánajárt a dolognak.
Összehúzott szemmel nézett az apró, folyton síró csomagra, ám mikor a kezébe erőltették és akaratlan is megrázogatta finoman, és ringatni kezdte, a fülbántó sírás abbamaradt. A könnyes babaszemek felragyogtak. A gyermek felnyúlt és végig simított a férfi állán. A háznép áhítattal figyelte a jelenetet. Az apát belefeledkezett a hatalmas szemek szikráiba és mikor a néma csendre felpillantott, zavartan adta vissza a még mindig felé nyúlkáló babát.
- Kell egy dajka s szervezzék meg a szülők keresését ! – adta ki szinte morózusan a parancsot, hogy leplezze zavarát.

A szülőket nem találták meg, hogyan is találhatták volna, hiszen egy messzi településről érkezett, sokgyermekes kosárfonó család legkisebb csemetéje volt Denis. Az elnevezést a város ragasztotta rá kissé megtekerve a helynevet. A kislány gyorsan fejlődött. A sors megkegyelmezett a magára hagyott gyermeknek. Jómódban nőtt fel.
Fogadott apja az akkori VII. Lajos király tanácsadójaként gyakran járt a palotában. Türelemmel és szeretettel nevelte fel Denist. Taníttatta vagy ő maga okította. Írni olvasni számolni. Képzőművészetek, öltözködés, etikett, lovaglás, kézimunka… minden amit egy hölgy csak tudhatott amire képes lehetett az akkori nézetek szerint.
Karcsú alakja, almányi keblei, hófehér bőre, gesztenyebarna haja, hosszú szempilláktól árnyékolt szeme s csendes, illemtudó viselkedése igazi hölgy benyomását keltették. Származása kétkedésre adott okot, de aki látta kénytelen volt elismerni, hogy az udvar báltermeiben is megállná a helyét. Nyelveket beszélt. Angol, német, francia, latin. Ismerte a politikai helyzetet. Az apáttal sokat beszélgettek. Atyja nem titkolt semmit, amit az udvarban hallot, ám óvatosságra intette fogadott lányát.

Néha magával is vitte, s míg ő a királlyal beszélt Denis a folyosókon sétált a festményeket nézegetve. Hamarosan eljött az az idő mikor már állandó társasága is akadt. Mindig volt ifjú aki szívesen kalauzolta a szépséget és boldog volt ha a lány belekarolt és így sétáltak beszélgettek. A hírek a királyné fülébe is eljutottak, (aki végre fiút szült a kiálynak s így a rég várt örökös szerencsés megszülésének, illetve férje alapvetően habozó, befolyásolható természetének köszönhetően, nagy hatalomra tett szert VII. (Ifjú) Lajos udvarában.)
Champagne-i Adél, VI:: Lajos hitvese, mindenféle nemesi származást igazoló irat nélkül, első udvarhölgyének keze alá rendelte, a már kamaszkora végén járó leányzót. Az udvar kissé felhördült, de hamar belátták, hogy Denis sok kékvérű hölgyet felülmúl a tudásával, viselkedésével. Az apát büszkén figyelte a védence fejlődését.


1131 –ben csendes esküvőt tartottak az apátságban. A mulatságra azonban a királyi udvarban került sor. Denis boldogan nyújtotta oda finomvonalú ujjait a gyűrűért, hogy a szertatás végeztével felvegye az új nevet, és ezzel tökéletesen új életet kezdjen, immáron teljes jogú tagjaként a királyi udvarnak.
A mulatság első percében maga a király mutatta be az ifjú párt, s az első táncot ő maga lejtette a mostantól Chantal Lussier őrgrófné ként bejegyzett gyönyörű lánnyal. A mi kis Denis –ünk még csak kóstolgatta az új címet és nevet. Meglepte az udvar újszerű, egész más fogadtatása, bár pontosan látta hogy egyesek mosolya csak festett, s hallotta örömmel kiejtett szavaik hamis felhangját.

Raul Lussier őrgróf álmai férfia volt. Kedves, figyelmes, szerelmes és megértő. S főként szemtelenül fiatal, alig huszonöt éves. Ajándékokkal halmozta el. Az esküvő ígéretét csak játéknak álmodozásnak tekintette Denis. S mikor mégis eljött a nagy nap és ő valóban méltóságra emelkedett azt hitte hogy mindent elért amit akart. Tökéletesen illettek egymáshoz. A lány ekkortájt volt tizenkilenc éves. S mivel sosem tudta meg hogy pontosan mikor is született, így ezt a napot nevezte ki a születésnapjának. Új élet új név. Felhőtlenül boldog volt. Kábultan élte át a mulatságot. Emlékezett apjának, az apátnak mosolyára, tekintetére s büszkeségtől csengő szavaira. Minden tökéletes volt…

Aztán eljött a nászéjszaka. Immáron férjeként tisztelt és szerett ifjú őrgróf bezárta a hálószoba ajtaját. A szolgák külön ünnepelhettek aznap éjjel. Mindenki szabadnapot kapott. Így senki nem volt se szem se fültanúja az éjszakának…
A fiatal Lussier őrgrófné, csak most ismerte meg férje igazi jellemét. A férfi tekintettében vad láng lobogott eszelős láng, semmire sem tekintettel, kíméletlenül megerőszakolta és megverte a törékeny teremtést. Mikor végzett, durván a lány állára fogott, s még mindig izzó szemmel sziszegve köpte szavait „kedvese” arcába. Alig néhány szóval elmagyarázta a helyzetet. Denisnek nincs választása hallgat és tűr vagy meghal.

Így lett egyik pillanatról a másikra a mennyország pokollá s a Chantal Lussier név gyűlöletessé….

Az immáron Chantal Lussier tűrt, hallgatott és nyakig zárt ruhákban járt, hogy ne kelljen magyarázkodnia a zúzódások, sebek miatt. Raul nem kímélte. Felajzotta a lányban életrekelt tartás, elszántság. Chantal minél inkább tűrt és elviselte őt, a férfi annál inkább gyötörte. Csak a terhesség idején mutatott némi kíméletet, de ez is inkább abban nyilvánult meg, hogy nem érintkezett Chantallal, mert otthon sem volt. Magányosan hordta ki és szülte meg gyermekét, az első "felejthetetlen" éjszaka gyümölcsét. A fényűzés sem pótolhatta a hiányzó szeretetet.
A gyermek kislány lett s a Vivien nevet kapta. Raul még inkább gyötörte Chantalt, hiszen nem fiút hozott a világra. Vivient ötéves korától távol neveltette anyja hogy kikerüljön a gonosz apa köriből. Anyja gyakran látogatta a gyermeket, s heteket töltött a kislányával.

Ám ezekben az években is voltak „pihenő napok”. A méltóságos úr gyakran eltűnt hetekre. Politikai, gazdasági ügyei szólították el…vagy ki tudja, de ilyenkor Chantal fellélegezhetett. Csak kevesen tudták milyen életet is kénytelen élni. A királyné is ezek közé a beavatottak közé tartozott. Tisztelte Chantal tartását. Néha kedvezett a szerencsétlen asszonynak. Hivatalos látogatásokra küldte a királyi hintón, kastélyokba, nemesi kúriákba, ahol elbújhatott, nevethetett és élvezhette az életet, Raul megfélemlítésétől távol.

Így telt el hat, mérhetetlenül hosszú év. Ám voltak boldog pillanatok. Aztán a pillanatok gyorsan napokká, hetekké nőttek….talált valakit Chantal aki pótolta azt ami hiányzott.

A királyságban élt egy visszavonult férfiú. A politikától távoltartotta magát, s látszólag csak a birtokai igazgatásával töltötte idejét. Egy vidéki kastély estélyén találkozott először Chantallal és rögtön felismerte az asszonyban rejlő lehetőségeket. Jean-Baptiste Theotime… ő volt az enyhítő fájdalomcsillapító. Szellemes volt és kábító. Udvarias társalgó, figyelmes udvarló.

Remegő szívvel és lábakkal ment Chantal az újabb utakra, mikor tudta hogy a végcél a férfi lesz. Sosem ugyanazon a helyen találkoztak és a nő meg sem lepődött hogy a férfinak mindenhol van egy fényűző háza, kastélya, birtoka… Jean csak menedéknek hívta eleinte tréfásan. Mind jobban magához kötötte a nőt. Felmérte képességeit, hajlandóságát s végül Chantal lett az udvari pletykaszállítója. Észrevétlen képezte ki arra, hogy mire figyeljen, hogyan értékeljen elejtett mondatokat pillantásokat. S hogyan tegyen fel olyan kérdéseket, melyek látszólag semmitmondóak, de célhoz visznek.

Chantal élvezte a játékot. Tanult fejlődött keményedett s Jean megígérte vigyázni fog rá. Bár pontosan nem mondta el hogyan is képzeli ezt hiszen láthatóan sosem ült meg nyugodtan s Chantal csak mosolygott az ígéreten.
Aztán nagyon meglepődött mikor az egyik Raul féle kegyetlenkedő „szerelmi” éjszaka után másnap délután jött a futár és hírt hozott a tényről. Raul Lussier hintóját megállították fényes nappal Párizs forgalmas utcáin, és két elegáns úr bekísérte magát Rault egy magánpalotába. Órák múlva találták meg az eszméletlen, pőrére vetkőztetve, összeverve. Egy papíros volt a nyakába kötve amiről tulajdonképpen rájöttek hogy kicsoda. Egy nagy összegű váltó volt az azonosítás eszköze. A feltüntetett összeg a magánvagyonának majd felét tette ki.

Az udvar mélyen megbotránkozott az eseten. A király nyomozást rendelt el. Annyit sikerült kideríteni hogy Raul nagyösszegben kártyázott, vesztett s hazafelé támadták meg. Hogy miért nem hintóval jött vissza, s hogy kicsoda, s mi köze van a magánpalota tulajdonosának az esethez, a híresztelések csak találgatni tudtak.
Chantal sejteni vélte az igazságot, de nem említette sem az udvarnál sem Jan-Baptiste előtt. A férfi is kerülte a témát.
Raul nehezen, lassan gyógyult fel. Talán nem is a testi kínok gyötörték meg, hanem a vagyon jórészének elvesztése, mert bizony fizetnie kellett, ha a becsületét meg akarta tartani. Többé nem volt önmaga. Nem tudta de úgy érezte ezért is Chantal a hibás, aki még mindig az az egyenes tartású kemény akaratú nő maradt, aki volt, nem tudta őt összetörni.

Egyik nap jónéhány pohár erős vörösbor s még ennél is több tehetetlen gondolat hatására felpattant az ebédje mellől s elvesztette a fejét. Nem törődve az épp felszolgáló személyzettel Chantalnak esett s majd az egész asztalt ráborítva támadta meg. Az asszonyt ültében érte a meglepetés és még védekezni sem tudott nagyon. Raul felkapta a díszes ám veszélyes hússzeletelő kést s hitvese testébe mártotta nem is egyszer. Chantal sikoltozva sírt, könyörgött de nem volt kímélet. Végül is a családi testőrök fogták le a magából kifordult férfit. Chantal több sebből vérzett s mikor pár percre magához tért csak annyit kért, hogy többé ne engedjék a közelébe a férjét, majd tudata újra a semmibe hullott…


Mikor kinyitotta a szemét azt hitte álmodik....

- Jóestét kedvesem… - hallotta az oly annyira vágyott hangot. Jean Baptiste hajolt fölé. Átkarolta és óvatosan felültette. Párnákkal támasztotta meg a könnyű testet. A férfi egy kristálykelyhet rakott karcsú kezei közé, s finom erőszakkal megitatta kábult hölgyét.
Az ital langyos volt és sűrű. Színe mélyvörös és az illata….kellemesen felborzolta a bensejét. Belekóstolt, az első korty után lehunyt szemmel, élvezettel itta meg az utolsó cseppig. Mikor végzett csalódottan pillantott a kehelybe. A falán még ott vöröslött a tartalma. Megfeledkezve magáról kinyújtotta apró hegyes nyelvét, hogy lenyalja valahogy. Jean felnevetett s kedves mozdulattal kivette kezéből a kelyhet. Egy szolga feltűnt valahonnan szinte a semmiből és el is vitte. Chantal csalódottan nézett utána, szemében már ott éget a vágy. A férfi remekül mulatott a jeleneten. Már tudta hogy menni fog, hogy sikerülhet a terve.
- Van ott még ahonnan ez kikerült.. – jegyezte meg talányosan. Chantal hátradőlt. Testében munkálni kezdett a vér. Még nem jutott el tudatáig minden tény, túl gyorsan fordult a világ, hogy kérdezzen.

Jean mesélni kezdett. Erős ujjai finoman tartották a nő kezét. Minden rezdülésére figyelt ahogy szép lassan szinte csak elbeszélői stílusban előadta neki az egész helyzetet. Mesélt Káinról az elsőről..majd a többi történelmi tényt is elétárta. A generációkról a lehetőségekről. Ám mindennek az árnyoldalát is rögtön hozzáfűzte, nem titkolt, nem ámított, nem ígért. Chantal lassan felfogta mivé is lett. A férfi mindvégig figyelt s szavaival a hangsúllyal egy egy érintéssel megelőzte a rémületet. Nem hagyta magára a „gyermekét”. Máris újabb kelyhet hozatott, s megtanította keringetni, gyógyítani a vitae erejét gyakoroltatta vele.Tisztában volt azzal mi hozta vissza a nő lelkét, mi az ami nem engedte átlépni a fénybe. A hatalomvágy, a bosszú, s mindaz amire eddig is titokban felkészítette már, annak tudatos tudta nélkül.

Chantal gyorsan ráérzett a testvérek közti viszonyra, a viselkedésre, hiszen ez is hasonlatos volt a királyi udvarban tapasztaltakhoz. Jean Baptiste békés természetű testvér volt, bár a nő érezte hogyha akarná akkor kifordíthatná a világot a négy sarkából. Ám atyja arra tanította, hogy nem kell feltétlen mindenki számára egyértelművé tenni, micsoda is valójában. Az erejét csak akkor használja ha feltétlen szükséges. Vadászni úgy vadásszon hogy jusson és maradjon is. Ne okozzon fájdalmat, ne ebben lelje örömét. Az intrika, a konspirálás, a hatalom sokkal nagyobb élvezet, mint a szenvedés látványa.

Első vadászatának ideje gyorsan eljött, s meglepetésére atyja azt kínálta fel neki akit a legkevésbé szeretett volna viszontlátni.
Raul rémülten pillantott a köpenyéből kibontakozó nőre, mikor hintója ok nélkül megállt egy nyári este az országúton. Csak annyit érzékelt hogy az ajtó kinyilt és valaki felszállt.
Még sosem látta Chantalt ilyen gyönyörűnek. Az első pillanat kábulata elszállt és rémülten kiáltott fel, hiszen ő úgy hitte a nő halott. Még a szertartás is lezajlott és a koporsó a Saint-Denis apátságba került a végső nyughelyére. Igaz nem nyitották fel, pontosan az ő kérésére.

Chantal most ízlelhette először az adrenalint. Bár lehetett volna kegyetlen, okozhatott volna fájdalmat, mégis kedvesen hajolt a kiszolgáltatott „férje” nyakán lüktető ütőerére. A vér szinte elöntötte minden érzékét, ám vigyázott a tanítás szerint csak annyit vett el hogy az áldozat épp csak részegnek látszódjon. Szédüljön tántorogjon, de legyen esélye néhány napi pihenéssel visszanyerni az erejét. Attól nem félt hogy beszélne Raul a történtekről, hiszen akkor vagy bolondnak néznék vagy újra megbolygatnák a gyilkosságot. Másképp állt bosszút. Időről időre meglátogatta a férfit, s mindig váratlanul érkezett. A sokadik látogatás után már maga a férfi könyörgött a lehetőségért, hogy mihamarabb újra láthassa, hiszen a harapás s maga a vér kiszívása olyan élvezetet jelentett számára, melyet sem az ital, sem a szerencsejáték feszültsége nem volt képes előidézni.

Chantal nem jelent meg többé az udvarnál, míg VII Lajos majd annak fia Fülöp élt. Visszavonult és Jeantól tanulta a gazdaságirányítás a pénzügyek kezelésének művészetét. Kislányának nevelésére sok gondot fordított, de csak amolyan láthatatlan jótevőként kísérte végig az életét. Támogatta pénzzel, megvédte, s irányította a körülötte történő eseményeket. Léte egyik fő mozgatórugója ez volt. Figyelni, egyengetni a családi vonalat. Gyerekek, házasságok, temetések s így tovább.

Ott maradt Jean Baptiste mellett. Mindig tisztelettel viseltetett irányában. Gyakran feltűnt az udvarban, mint atyja eszköze, hogy szépségével és eszével arra fordítsa a történelmet amerre nekik jó volt. Mérhetetlen szívességláncokat épített ki olyan testvérekkel kapcsolatba kerülve, akiknek nem volt módjukban a francia királyság által birtokolt hatalomba tevőlegesen beleszólni. Mikor már veszélyesen sokat időzött egy egy király udvarában akkor atyjával átköltöztek egy másik országba s az ottani helyi viszonyokat kihasználva léteztek, játszottak, harcoltak, s élvezték a közös létet. Mindig számíthattak egymásra.


Így tűnt le szép sorban a Capeting-, a Valois-, a Bourbon-ház majd végül a Bonaparte-ház III. Napóleonnal, aki a porosz–francia háborúba bukott bele, s ő maga is az ellenség kezére került. Miután lemondott, Franciaországban végleg leáldozott a monarchiák kora.
Majd következett a gyarmatbirodalom kiépítése 1870-1914. Jean Baptiste és Chantal tevékeny résztvevői. Persze csak a háttérből irányítva. Az I. és II. Világháborút messziről szemlélték. Ebben a hatalmi viszályban nem vesznek részt.

A lecsendesedett 1960 –as években visszatérnek s új egzisztenciát építenek ki a köztársaság ege alatt. De nem maradtak egy helyben, becsavarogták a környező országokat átruccantak más kontinensekre is. Már megtehették hisz jól ismerték őket sok helyen. Számtalan gyermeket hagytak hátra, akik jólképzetten s elhivatottan építgették saját, és mások egzisztenciáját.


Párizs jelenlegi hercege szívességet kért Sir Jean-Baptiste Theotime től. Ez az ügy titkos és bizalmas. Még Chantalnak sem beszélt róla csak szokatlanul komoran hallgatott, ha mégis kérdezett valamit a kedvese. Az ügy Amerikába szólította s nem akart hamis reményeket kelteni Chantalban, csak annyit kért tőle hogy hagyja el Franciaországot, s keressen egy biztonságosabb csendesebb helyet, ahol bevárhatja őt. Nem akarta tudni hova megy, ígérte majd megtalálja, ahogy mindig is.


Lady Lussier új fészket keresett nem túl messze Franciaországtól. Csak a határt lépte át s telepedett le Svájcban Martigny városában, hogy csendben bevárja társát. Ám hamar utolérte a híre s a herceg igyekeztt kihasználni a képességeit. Már rég tudta hogy csak akkor van nyugta ha időben távozik mindenhonnan mielőtt megbizonyosodnának arról mire is lenne használható. Ám innen nem mehetett tovább hisz akkor Jean Baptiste örökké kergethette volna ha végzett. Elfogadta a felkínált lehetőséget és a herceg Hárpiájaként létezett tovább.

Itt lelt rá jelenlegi gyermekére Dominique Chabrol –ra.1989 ben ölelte magához hercegi engedéllyel a tehetséges lelkes teremtést.

Lady Chantal Lussier 2007 júniusában tűnt el. A herceg megfeszített erői sem tudták megtalálni. Sokan sokfélét rebesgetnek. A romantikusabbja arra hajlik hogy végleg visszavonult Sir Theotime oldalán. De sokan tudni vélik hogy az elhagyott ország politikája nyúlt utána. Hivatkozva a tényre miszerint Jacques René Chirac 2007. május 16-án letette hivatalát mint elnök, egyben Andorra társhercege, valamint a Légion d'honneur nagymestere.

Dominique rendületlenül várja vissza, s titokban keresteti atyját, s annak kedvesét Sir Theotime –ot is……

Név: Chantal Lussier


Természet: Alkotó
Viselkedés: Világfi

Menedék: Martigny előkelő negyedében egy magánpalota.
Koncepció: Hárpia


Tulajdonságok:

Erő 4
Ügyesség 7
Gyorsaság 6
Modor 8
Intelligencia 7
Megjelenés 7
Észlelés 7
Állóképesség 5 (9)
Lélekjelenlét/Akaraterő 8
Szerencse 3
Össz: 62

Előny:



Hátrány:




Hátterek:

Szövetségesek 5
Kapcsolatok 5
Státusz 4
Nyáj 4
Anyagi 6
Befolyás 6


Képességek:

Adottság
Empátia 4
Éberség 5
Intuíció 3
Helyismeret 5
Irányítás 5
Kifejezőkészség 4
Megfélemlítés 4
Rászedés 5
Kézitusa 3
Kitérés 4

Képzettség
Illemtan 5
Vezetés 1
Közelharc 3
Lőfegyverek 2
Lopakodás 4
Túlélés 3

Ismeretek
Hackelés 1
Humán tudományok 4
Jog 4
Nyelvismeret 3 alap francia + angol, német
Pénzügy 5
Politika 5
Számítógép 2
Természettudomány 3
Közgazdaság 5
Okkultizmus 3



Diszciplínák:

Jelenés 5
Jelenlét 5
Uralom 5
Szívósság 5 (+4 Állóképesség)
Őserő 5
Fátyol 5